Tavaly óriási nekifutással vágtunk bele az esküvőnk megszervezésének. Bár már több mint 10 éve együtt vagyunk és régóta jegyben járunk, úgy tűnt, 2020 a mi évünk lesz és megtartjuk az esküvőt. Aztán jött a koronavírus. Januárban és februárban még úgy voltam vele, hogy maximum tavasz végére minden helyreáll, így a szeptemberi esküvőnknek semmi nem jelent akadályt. Aztán minden vett egy hatalmas fordulatot és veszélybe került a nagy napunk.
Mivel a testvérem segített a szervezésben, mi csináltuk volna a dekorációt, én a meghívókat és a többi nyomtatnivalót, és a helyszínünket is családon belül sikerült megoldani, ahogy a hangtechnikát és a fényeket is, az ételeken, italokon, ruhákon, sminken és hajon kívül alig kellett volna valamire költenünk, így szerencsés helyzetben voltunk (már amennyire ez annak nevezhető), hiszen legalább a foglalókat nem buktuk el.
Na, de térjünk vissza kicsit tavaly novemberre. Ekkor mentem el az első ruhapróbára, ahol megtaláltam álmaim menyasszonyi ruháját és a családom szerint le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról. Nagyon örültem annak, hogy az esküvői teendő-lista egyik legfontosabb elemével viszonylag gyorsan végeztem.
Aztán szépen összeállt a vendéglista, az ülésrend, nekiálltam a meghívók elkészítésének és közben eltelt néhány hónap, a helyzet pedig egyre ijesztőbbé vált – már ami a járványt illeti. Sorra néztem a híreket, hogy a világon egyre gyorsabban terjed a vírus, már mi is veszélyben vagyunk. Amikor pedig kiderült, hogy ez nem olyan dolog lesz, amit 1-2 hónap alatt átvészelünk, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mi legyen az esküvőnkkel.
„Érdemes-e megtartani úgy, hogy fogalmunk sincs arról, mi történik a következő hónapokban?”, „Hogyan intézzük a szervezés többi részét a kijárási korlátozás alatt?”, „Egyáltalán tudunk valamit haladni?”, „Az a fontosabb, hogy idén legyen az esküvőnk, vagy az, hogy nyugodtabb időszakban tartsuk, ahova mindenki gond nélkül eljöhet és olyan lesz, amilyet szeretnénk?”
– Ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennünk az elmúlt néhány hétben.
Mivel nem tudtuk, pontosan meddig fog tartani a járvány, végül azt láttuk a legjobbnak, ha a lemondás mellett döntünk. Ennek legfőbb oka a kiszámíthatatlanság, hiszen nem tudni, mikorra áll vissza minden a megszokott, vagy legalábbis ahhoz közeli kerékvágásba. Az idősebb családtagjaink egészségét nem szeretnénk veszélybe sodorni, arról nem is beszélve, hogy jelen helyzetben lehetetlen haladni a szervezéssel, hiszen a szolgáltatók sem tudják, pontosan mikortól lehet arra számítani, hogy kisebb-nagyobb rendezvényeket is le lehessen bonyolítanI.
Őszinte leszek, az anyagi szempontok is közrejátszottak, hiszen a lagzi legnagyobb részét mi szerettük volna állni, azonban a félrerakásra nincs lehetőségünk, a párom ugyanis fodrászként dolgozik, üzlete van, de érthető módon a vírus megjelenése óta nem tud dolgozni.
Ezeknek mind szerepe volt abban, hogy a halasztás mellett döntöttünk. Bármennyire is csalódottak voltunk, mégis, amikor ezt megbeszéltük, megnyugodtam és tudtam, hogy így lesz a legjobb.
Úgy tűnik, az unokáinknak nem azt fogjuk mesélni, hogy papa és mama az olimpia évében házasodott össze 2020-ban. De igyekszünk pozitívan állni a dolgokhoz: így legalább több időnk marad a szervezésre, remélhetőleg félre is tudunk majd tenni és addig még eszünkbe is juthat néhány olyan ötlet, amire eddig nem gondoltunk.