Szerelem = szenvedés?
A szerelem tehát korántsem egyenlő a felhőtlen boldogsággal. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy életünk során hány és hány esemény, kapcsolat alakítja a személyiségünket. Egyesek függővé válnak, szinte ráakaszkodnak arra, akit szeretnek. Vagy azért, mert alul értékelik saját magukat és attól félnek, hogy őket bármikor csak úgy el lehet hagyni vagy azért, mert olyan erős kapcsolódási vágyat éreznek a másik iránt, hogy azzal szinte megfojtják. Mások épp ellenkezőleg, azért nem mernek közel kerülni ahhoz, akit egyébként mindennél jobban szeretnek, mert attól tartanak, hogy nagy lesz a csalódás, ha végül nem jön össze a dolog. Mindkét esetben jelen van a szerelem, de hol a boldogság?
A szerelemnek múlnia kell – énekli Zorán és ezzel nem csak a romantikus szemléletű zenebarátok, hanem az endokrinológusok is egyetértenek.
A szerelem két évig tart, ennyi idő kell ugyanis a szervezetnek, hogy fokozatosan leálljon a feniletilamin termelésével.
Sokan úgy vélik, evolúciós oka lehet annak, hogy lecseng a hormon termelése a szervezetben. Az emberiség korai korszakában ugyanis az volt a célravezető, hogy egy férfi minél több nőt termékenyítsen meg. Ez biztosította a biodiverzitást, a gének sokszínűségét. Ha történelmi távlatból nézzük, az emberiség hihetetlen gyorsan terjedt el, tehát ez a rendszer sikeresen működött. Olvass még a témában
