Van egy új típusú csend, amit mostanában egyre gyakrabban észreveszek a baráti beszélgetéseimben. Nem az a fajta, amikor elfogy a téma, és kényelmesen ülünk egymás mellett. Inkább az, amikor érzem, hogy a barátaim egy olyan témáról mesélnek nekem, ami már át lett beszélve – csak nem tőlem.
Egyre többször derül ki, hogy a barátaim kérdéseik egy részét nem nekem vagy más barátaiknak teszik fel, hanem egy chatbotnak. Kapcsolati dilemmák, munkahelyi döntések, apró hétköznapi bizonytalanságok: megvannak a válaszok, csak éppen egy másik „beszélgetésben” születtek meg.
És ezzel párhuzamosan elkezdett motoszkálni bennem egy furcsa érzés. Mintha lassan nem csak egymással beszélnénk, hanem egy harmadik fél is mindig ott ülne az asztalnál. Olvass még a témában
„Egy idő után mindenki elkezdett kölcsönkérni” – A pénzügyi siker árnyoldalai a barátságokban
Ennek a 4 zodiákusnak sarkára kell állnia idén augusztusban
Ezt hozza 2026. március 21. a numerológia szerint – lágy befelé fordulás, tisztánlátás és lelki megújulás
Ezt hozza 2026. június 17. a numerológia szerint: Nem esik nehezedre bocsánatot kérni
Nem akarom démonizálni a ChatGPT-t
Sőt, látom, mennyire hasznos tud lenni. Gyors, türelmes, nem un rá a kérdésekre, és soha nem késik a válasszal. Bizonyos helyzetekben kifejezetten jó kapaszkodó lehet, amikor az ember csak rendszerezni akarja a saját gondolatait.
Mégis, valami megváltozott miatta abban, ahogyan egymáshoz viszonyulunk. Régebben, ha valaki bizonytalan volt, felhívott. Leírt egy hosszú üzenetet, vagy csak átjött egy kávéra. A válasz nem volt azonnali, és gyakran nem is volt egyértelmű. De benne volt a másik ember hangja, története, tapasztalata.
Most pedig sokszor utólag kapom meg a „választ”, amit valaki már korábban megfogalmazott, csak nem velem beszélte meg. Ez elsőre ártalmatlannak tűnik. Sőt, még hatékonynak is. Miért ne kérne valaki gyors segítséget egy eszköztől, ha az kéznél van?
Aztán lassan elkezdtem észrevenni valami mást is. Azt, hogy egyre kevesebb a valódi kérdés felém. Nem a nagy, életet átfordító beszélgetésekből van kevesebb, hanem a kicsikből. Azokból, amelyekből egy barátság valójában összeáll. Hogy „szerinted ezt jól csináltam?”, vagy „te mit tennél a helyemben?”. Ezek azok a pillanatok, amikben nem csak tanácsot adunk, hanem jelen vagyunk a másik életében.
A ChatGPT ezekre mindig tud válaszolni. Csak éppen nem ismeri a közös múltunkat. Nem tudja, milyen volt, amikor ugyanazt a rossz döntést már háromszor is végigéltük. Nem emlékszik arra, hogyan nevettünk egy teljesen irreleváns történeten egy késő esti villamosozáson.
Jól átgondolt, jól felépített, okos, de lelketlen válaszokat ad.
És ha ezek a válaszok elérhetők bárhol, bármikor, mi marad abból, amit egymásnak adunk?
Az egyik barátom nemrég mesélte, hogy egy párkapcsolati vitáját részben egy AI segítségével „dolgozta fel”. Azt mondta, segített neki tisztábban látni a helyzetet. El is hiszem. De közben azon kaptam magam, hogy kicsit hiányzik az, hogy ezt a témát végig velem beszélje át, és ne egy köztes értelmezőn már átszűrt verziót kapjak én.
Nem arról van szó, hogy féltékeny lennék a technológiára. Inkább arról, hogy észrevétlenül átrendeződnek a kapcsolatok súlypontjai. A kérdés már nem az, hogy kihez fordulunk először, hanem hogy kihez fordulunk egyáltalán.
Néha elgondolkodom azon, hogy ha a barátaim mindent megkérdezhetnek egy géptől, akkor én mivé válok ebben a rendszerben. Egy alternatíva leszek? Egy emlék? Vagy még mindig az a valaki, akinek a véleménye számít, még akkor is, ha nem tökéletesen strukturált, és nem azonnal érkezik?
Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válaszom. Talán csak annyi biztos, hogy magam sem tudom, miért, de szeretném, ha néha mégis engem kérdeznének először.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
