Véleménycikk: Schuszter Borka
Az utóbbi időben egyre többször jön velem szembe a social médiában egy gondolat: mi lenne, ha a barátságainkat is ugyanazzal a figyelemmel, tudatossággal és prioritással kezelnénk, mint a párkapcsolatainkat? Elsőre kicsit túlzásnak tűnt. Aztán minél többet gondolkodtam rajta, annál kevésbé éreztem annak.
Mert ha őszinte vagyok, a barátságaim sokszor stabilabb pontok az életemben, mint bármelyik párkapcsolatom volt. Egy jó barát végigkísér éveken, élethelyzeteken, szakításokon, költözéseken, újrakezdéseken át. Ott van akkor is, amikor egy kapcsolat véget ér, és sokszor akkor is, amikor egy új kezdődik. Valahogy mégis hajlamos vagyok természetesnek venni a barátaimat.
Egy párkapcsolatra mindig jobban figyelünk
Ezzel szemben egy párkapcsolatba szinte automatikusan több energiát teszünk. Szervezünk randikat, figyelünk a másikra, próbálunk jelen lenni, dolgozunk a kapcsolaton. Ha valami nem működik, beszélünk róla. Ha eltávolodunk, megpróbálunk visszatalálni egymáshoz. A barátságoknál ez sokkal ritkábban történik meg tudatosan. Ott inkább sodródunk: ha van időnk, találkozunk, ha nincs, akkor csak elodázzuk a személyes beszélgetést vagy az együtt töltött időt. Olvass még a témában
Pedig a barátságok is ugyanúgy igénylik a törődést. Sőt, talán még jobban, mert nincs bennük az a kimondatlan „kötelezettség”, ami egy párkapcsolatban sokszor természetesen jelen van. Egy barátság könnyebben elhalványul anélkül, hogy bárki észrevenné, hogy valójában dolgozni kellett volna rajta.
Szóval ha belegondolunk, van valami ebben a trendben, amit érdemes megfontolni. Az, hogy kezdjük el komolyabban venni a barátainkat. Hogy ne csak akkor írjunk rájuk, amikor épp ráérünk, hanem tényleg időt szánjunk rájuk.
Hogy szervezzünk programokat, „randikat”, amik nem a maradék időnkből jutnak, hanem tudatos döntések eredményei.
Tényleg lenne erre is időnk?
Ugyanakkor, mint a legtöbb dolgot, a social média, azt érzem, ezt is kissé túltolta. Mert ha szó szerint vennénk ezt az elvet, akkor felmerül egy elég egyszerű, de kényelmetlen kérdés: van erre kapacitásunk?
Egy párkapcsolat önmagában is idő- és energiaigényes. Ha ezt a szintű figyelmet minden barátságunkra kiterjesztenénk, az gyakorlatilag egy második – vagy harmadik – „főállássá” válna. Közben ott van a munka, a család, és az a nagyon alulértékelt dolog, hogy néha egyedül is kell lenni.
Ráadásul nem minden barátság ugyanolyan. Vannak mély, napi szintű kapcsolatok, és vannak lazább, ritkábban ápolt, de mégis fontos kötelékek. Ha mindegyiket ugyanazzal az intenzitással próbálnánk kezelni, az valószínűleg inkább kiégéshez vezetne, mint erősebb kapcsolatokhoz.
Szóval talán nem az a cél, hogy szó szerint úgy kezeljük a barátságainkat, mint a párkapcsolatainkat. Inkább az, hogy a hozzáállásunk alapját megváltoztassuk. Hogy átemeljünk bizonyos dolgokat: a figyelmet, a tudatosságot, az idő szándékos megteremtését a barátságainkba is.
És talán a legfontosabb: hogy ne vegyük maguktól értetődőnek ezeket a kapcsolatokat. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a barátok „úgyis ott lesznek”. Ezzel szemben a valóság az, hogy ők is elfoglaltak, ők is változnak, és ők is igénylik a figyelmet.
Nekem ez a gondolat inkább egyfajta emlékeztető lett, nem szabály. Nem arról szól, hogy minden barátságot ugyanarra a szintre kell emelni, mint egy párkapcsolatot, hanem arról, hogy egy kicsit tudatosabban kell jelen lenni bennük.
A „tűz” nem csak a párkapcsolatokban alszik ki, ha nem tápláljuk. A barátságokban is. És talán nem kell ugyanúgy kezelni őket, de az biztos, hogy megérdemlik, hogy prioritásként tekintsünk rájuk.
