Aztán egy nap, miközben a hormonháztartásról szóló anyagaimat rendezgettem, belefutottam néhány egészen megdöbbentő adatba. Olyanba, amitől egészen új szemszögbe került az egész „menopauzatéma”. Ezzel párhuzamosan pedig bennem is elindult valami.
Még jó néhány évem hátravan a termékeny időszakomból, de már most érzem, hogy nem lehet csak úgy „majdani problémaként” kezelni ezt az életszakaszt. Nemcsak azért, mert ciklusszinkron oktatóként másokat is kísérek ezen az úton, hanem azért is, mert lassan meg kell tanulnom újraértelmezni a testem működését – úgy, hogy ne félelemmel, hanem kíváncsisággal közelítsek hozzá.
Mi van, ha a menopauza nem a vég, hanem egy új kezdet?
Az emberiség egyik legizgalmasabb biológiai különlegessége nem más, mint maga a menopauza. Nekünk, nőknek a termékenység vége után még évtizedeket adott a természet. Ezek az évek egyértelműen telhetnek aktívan, hasznosan, teljes életet élve. Az állatvilágban ez nem igazán jellemző – ha lecseng a szaporodási időszak, a legtöbb fajnál az élet is záros időn belül véget ér (van, ahol gyakorlatilag azonnal). Olvass még a témában
De nálunk másképp van. Evolúciós szempontból úgy tűnik, a menopauza nem egy „hiba a rendszerben”, hanem a stratégia része. Egy olyan fejlődési lépcső, amelynek célja, hogy a tapasztalat, a bölcsesség és a gondoskodás generációkon átívelve is tovább öröklődjön – nem a génekben, hanem a jelenlétben, a tapasztalatban, a tudásban.
