Meglepő dolgot hagyott a gyerekére

Bernadett soha nem hitte volna, hogy a testvérei ennyire meg tudnak változni. A korábbi kiegyensúlyozott, normális kapcsolatuk édesapjuk halála után mindennek volt mondható, csak testvériesnek nem. Már a temetés előtt is érződött a feszültség: nővérei a lehető legolcsóbb szertartást akarták kiválasztani, de ő nem engedte, hogy az anyagiasságuk beárnyékolja ezt a fájdalmas napot.

Másnapra beszélték meg, hogy megnézik, mi mindenről kell gondoskodniuk a szülői háznál: a mérőórák leolvasása, a főkapcsolók elzárása, Betli édesapja hőn szeretett pulijának az elhelyezése csak néhány a sok gyötrelmes feladat közül, amit kénytelenek lesznek megoldani. Befordult a házhoz.

Hosszú percekig képtelen volt kiszállni az autóból – megrohanták az emlékek: a gondtalan gyermekkor képei, amikor együtt csemegéztek a frissen szedett földieperből, a lázadó kamasz évek, amikor édesanyja a verandán, tűkön ülve várta, hogy hajnalban végre hazaérjen; a főiskolás évek, amikor rátalált a szerelem, és majd’ meghalt a félelemtől, hogy mit szólnak majd hozzá a szülei. Könnyes szemmel összeszedte minden erejét, és belépett a kapun: hirtelen minden olyan kicsinek és élettelennek tűnt, még a fűszálak is kókadoztak a tavaszi napsütésben. Csak a kiabálás hasított a szívébe, ami a zárt ablakok mögül is tisztán kivehető volt.