VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Ha megnézzük az elmúlt évek vagy akár évtizedek cipődivatját, akkor bizony találhatunk néhány megdöbbentő, sőt sokszor viselésre alkalmatlannak kinéző darabot. Kár lenne azonban azt gondolni, hogy mindez kizárólag a XX. vagy a XXI. század vívmánya, hiszen ha kicsit áttanulmányozzuk a papucsok és cipők történetét, akkor rájövünk, hogy bizony egy egyáltalán nem új keletű dolog, sőt.
Kabkab
A középkori Libanonban volt népszerű a kabkab, ez a finoman szólva is bizarrnak nevezhető papucstípus. A lényege az, hogy a sarkához és a talpához egyaránt magasításokat, esetenként akár 50-60 cm magas sarkakat, vagy inkább emelvényeket rögzítettek.
Igaz, hogy ezek nem tűsarkak voltak, hanem a lehetőségekhez mérten meglehetősen stabil talpak, de azért mai értelembe vett kényelemről és biztonságról koránt sem beszélhetünk. Nyilvánvalóan nem lehetett bennük például munkába vagy busz után szaladni.
Paduka
A paduka valójában egy olyan fatalpú papucs, ami külseje alapján olyan, mintha eredetileg flip-flop papucsnak készült volna, de a készítői végül elfelejtették feltenni még azt a két minimális pántot is.
A padukában úgy lehetett közlekedni, hogy a nagy és a második lábujjunkkal erősen közrefogták a talpon kialakított, gombszerű alkalmatosságot (a papucs egyetlen eleme a talpon kívül), és így valójában saját magukat tartották meg a papucsban. A járást nem könnyítette meg a merev fatalp sem, de a divatért Indiában is meg kellett szenvedni.
Okobo
A flip-flop papucs ősének is tekinthető okobo szintén nem feltétlenül a kényelméről volt híres és bizony a járást sem könnyítette meg. 10-15 centis telitalpa a sarok felé emelkedett, a lábat pedig a jellegzetes 2 pánt rögzítette valamelyest a lábhoz.
A gésanövendékek jellegzetes viseletének számított, és járt hozzá egy pár tabi is, ami nem volt más, mint a kétujjas zokni, amit viselve kicsit kényelmesebbé vált az okobo mindennapi használata. Persze ez a lábbeli is merev talpú volt, ami nem sokat segített sem a kényelmes, sem az egészséges járásban.
Menyasszonyi fapapucs
Ma a menyasszonyok talán soha nem mennek férjhez papucsba, de 150 évvel ezelőtt Franciaországban még komoly hagyomány fűződött mindehhez. Létezett egy jellegzetes, erősen felkunkorodó végű, diófából készült lábbeli, amelyben a menyasszony az egész lakodalmát hősiesen végigcsinálta.
Hogy a menyasszonytáncnál hogy boldogult, és hogy a papucs 15-20 centi magasra felkunkorodó orra hányszor akadt bele a ruhájába, azt nem tudni, mindenesetre ma már kuriózumszámba mennek a talpkialakításában a holland, felsőjében pedig a török papucsokat idéző lábbelik.
Fonott nyírfakéreg cipő
Közel 100 éve, a XX. század legelején Finnországban és környékén nagyon elterjedt volt az emberek által leggyakrabban saját kezűleg készített cipő. Ezek legtöbbször nyírfakéregből, vagyis a legnagyobb mennyiségben és a legolcsóbban rendelkezésre álló alapanyagból készültek.
Igaz, hogy nem voltak kifejezetten tartósak, és általában melegek sem, de nemezzel vagy más textilekkel kibélelhették őket, és szükség esetén újat készítettek maguknak. Egészséges tartást persze koránt sem biztosítottak a lábfejnek.
Lótusz cipő
Talán a legismertebb, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy a lábbeli-történelem egyik leghírhedtebb darabja a lótusz cipő, amely a X. századtól kezdve a nem is olyan távoli múltig volt jelen a kínai nők öltözködésében. Ezek voltak azok a cipők, amelyek felvétele előtt a lábat gézbe betekerték, hogy minél kisebb legyen, és így préselték bele a valódi méretnél sokszor lényegesen kisebb lótusz cipőbe.
A folyamat rendkívül fájdalmas volt, mivel a lábfej többször eltört közben, és gyakran előfordult, hogy a frissen összeforrt csontok újra eltörtek az embertelen, bár akkor nagyon elterjedt bánásmód miatt. A célját elérte ez a lábbeli is: a szexinek számító, aprócska lábfejet.
Szépség vagy kényelem?
Adja magát a kérdés, hogy vajon mindig felvetődött a divattörténelem során, hogy a szépet vagy a kényelmeset választjuk-e. Persze régen lehet, hogy az utcán sokszor vastagon álló szemét ellen igenis a magas talp volt a legpraktikusabb megoldás, így egy cipőnek nem pusztán a külsővel kapcsolatos elvárásoknak kellett megfelelniük.
Annyit azonban mindenképpen be kell látnunk, hogy a szépség oltárán a nők nem csak most áldozzák fel sokszor a kényelmet vagy az egészséget. A lényeges különbség talán annyi, hogy bennünket már a divaton kívül senki nem kényszerít kényelmetlen, instabil, sokszor akár bizarr lábbelikbe is. Ezt a döntést mindig mi magunk hozzuk meg manapság.