Visszasírjuk a régi, természetes rutinokat
Múltkor itt volt nálunk az egyik barátom. Nem tartozunk a veszélyeztetett korosztályba, akkora mindketten túl voltunk egy oltáson és nem voltak tüneteink. Mikor megérkezett, megkérdezte, megölelhet-e. És akkor belém hasított az érzés, hogy mikor tudjuk vajon magunk mögött hagyni azokat a félelmeket, amik ilyen szinten belénk vésődtek? Magunk mögött tudjuk hagyni egyáltalán?
Manapság már mindenkiben ott van legalább a kétely szikrája, és ha nem maga, akkor a szerettei miatt aggódik. Korábban fel sem merült bennünk, hogy ne öleljük meg egymást, amikor találkozunk – most ezt már külön kérdezni kell. A pusziról nem is beszélve… Nagyon várom, hogy ezek a dolgok ismét természetesek legyenek és a maguk spontán módjukon, csak úgy megtörténjenek velünk.
