A saját tojásait lenyelő ausztrál békától a gyapjas mamutokig a tudósok egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy rég elveszett fajokat hozhassanak vissza a halálból.
Évmilliókkal ezelőtt a tilacinok, más néven tasmán tigrisek széles körben elterjedtek voltak Ausztráliában. Ezek a körülbelül egy amerikai prérifarkas méretével megegyező, kutyaszerű, csíkos lények nagyjából 2000 évvel ezelőtt tűntek el a szárazföldről. Tasmániában megmaradtak egészen az 1920-as évekig, amikor az európai gyarmatosítók lemészárolták őket, mert úgy látták, hogy veszélyt jelentenek az állatállományra.
„Ember által vezérelt kihalás történt – európai telepesek érkeztek Ausztráliába, és brutálisan kiirtották ezt az állatot” – mondja Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem genetikusa. Pask egy tudóscsoportot vezet, akik a kihalás ellen küzdő Colossal Biosciences céggel együtt arra törekszenek, hogy újrateremtsék és visszahozzák a farkasszerű lényt.
A tudomány fejlődése utat nyitott a kihalt állatfajok DNS-ének újraalkotásához
A genetika közelmúltbeli fejlődésének, nevezetesen a Crispr-Cas9 génszerkesztő technológia megjelenésének köszönhetően a tilacin nem az egyetlen elveszett faj, amelyet hamarosan újra láthatunk. A tilacin esetében az első lépés a kihalt állat DNS-ének szekvenálása – ez a test minden egyes sejtjében található genetikai terv. Pask ezt 2017-ben tette meg.
„A mintánk egy csecsemő volt, amelyet az anyja erszényéből vettek ki. Lelőtték az anyát, és azonnal alkoholba ejtették a babát, amely megőrzi a DNS-t. Ez volt a csodapéldány és a szent grál számunkra, hogy valóban fel tudjuk építeni ezt a genomot .”
Bár elég jó állapotban van, a DNS nem egészen teljes. Idővel az UV-fénynek való kitettség és a baktériumok hatása rövid darabokra bontja a DNS-t. Minél régebbi a minta, annál kisebbek maradnak a töredékek, míg végül már nem marad elég (ezért nincs esély a dinoszaurusz visszahozására).
Ez azt a látszólag lehetetlen feladatot hagyja a tudósoknak, hogy kidolgozzák, hogyan illeszkednek egymáshoz a különböző DNS-darabok – ez a feladat egy hatalmas kirakós játék elkészítéséhez hasonlítható a doboz elején látható hasznos kép nélkül.
Szerencsére egy kis egér méretű erszényes, úgynevezett dunnart képes volt tervrajzot adni. „Megtaláltuk a tilacin legközelebbi élő rokonát, amely a dunnart volt” – mondja Pask. A dunnartok és a tilacinok DNS-ük 95%-án osztoznak, amiről azt gondolják, hogy erősen konzervált, vagyis nem sokat változott az idők során.
A tilacin után következhet a gyapjas mamut?
És ezzel a módszerrel elméletileg nemcsak a tilacint lehetne visszahozni. Az északi-sarkvidéki tundrában megfagyott, gyapjas mamut DNS-töredékei azt jelentik, hogy ez a nagy emlős is visszatérhet. A legtöbb gyapjas mamut nagyjából 10 000 évvel ezelőtt kihalt.
A Colossal Laboratories and Bioscience tudósai – a Harvard Egyetem kutatói által társalapítókkal – a Crispr segítségével mamut DNS-darabokat hasítanak az ázsiai elefánt, a mamut legközelebbi élő rokona genomjába. Az így létrejövő hibrid, amelyet „mammofántként” ismernek, alkalmazkodni lehetne a hideg szibériai tundrához, és segíthet kitölteni azt az ökológiai űrt, amelyet a mamut hagyott hátra, amikor kihalt.