Évmilliókkal ezelőtt a tilacinok, más néven tasmán tigrisek széles körben elterjedtek voltak Ausztráliában. Ezek a körülbelül egy amerikai prérifarkas méretével megegyező, kutyaszerű, csíkos lények nagyjából 2000 évvel ezelőtt tűntek el a szárazföldről. Tasmániában megmaradtak egészen az 1920-as évekig, amikor az európai gyarmatosítók lemészárolták őket, mert úgy látták, hogy veszélyt jelentenek az állatállományra.
„Ember által vezérelt kihalás történt – európai telepesek érkeztek Ausztráliába, és brutálisan kiirtották ezt az állatot” – mondja Andrew Pask, a Melbourne-i Egyetem genetikusa. Pask egy tudóscsoportot vezet, akik a kihalás ellen küzdő Colossal Biosciences céggel együtt arra törekszenek, hogy újrateremtsék és visszahozzák a farkasszerű lényt.
A tudomány fejlődése utat nyitott a kihalt állatfajok DNS-ének újraalkotásához
A genetika közelmúltbeli fejlődésének, nevezetesen a Crispr-Cas9 génszerkesztő technológia megjelenésének köszönhetően a tilacin nem az egyetlen elveszett faj, amelyet hamarosan újra láthatunk. A tilacin esetében az első lépés a kihalt állat DNS-ének szekvenálása – ez a test minden egyes sejtjében található genetikai terv. Pask ezt 2017-ben tette meg. Olvass még a témában
„A tilacinban az a nagyszerű, hogy mivel ez egy olyan fontos erszényes állat volt, minden nagyobb múzeum szeretett volna egyet a gyűjteményébe, így több száz minta található szerte a világon, és néhány kivételesen jó állapotban őriztek meg”
– mondja Pask.
„A mintánk egy csecsemő volt, amelyet az anyja erszényéből vettek ki. Lelőtték az anyát, és azonnal alkoholba ejtették a babát, amely megőrzi a DNS-t. Ez volt a csodapéldány és a szent grál számunkra, hogy valóban fel tudjuk építeni ezt a genomot .”
Bár elég jó állapotban van, a DNS nem egészen teljes. Idővel az UV-fénynek való kitettség és a baktériumok hatása rövid darabokra bontja a DNS-t. Minél régebbi a minta, annál kisebbek maradnak a töredékek, míg végül már nem marad elég (ezért nincs esély a dinoszaurusz visszahozására).
Ez azt a látszólag lehetetlen feladatot hagyja a tudósoknak, hogy kidolgozzák, hogyan illeszkednek egymáshoz a különböző DNS-darabok – ez a feladat egy hatalmas kirakós játék elkészítéséhez hasonlítható a doboz elején látható hasznos kép nélkül.
Szerencsére egy kis egér méretű erszényes, úgynevezett dunnart képes volt tervrajzot adni. „Megtaláltuk a tilacin legközelebbi élő rokonát, amely a dunnart volt” – mondja Pask. A dunnartok és a tilacinok DNS-ük 95%-án osztoznak, amiről azt gondolják, hogy erősen konzervált, vagyis nem sokat változott az idők során.
