Azon túl, hogy a világban szétnézve azért korántsem olyan egyértelmű, hogy a nőknek egyenlő jogaik lennének mindenütt, mi sem gondolom, hogy ölbe tett kézzel ülhetnénk, mint aki jól végezte a dolgát egyenjogúsítás terén.
Egyrészt talán nem nehéz belátni, hogy míg a nőknek törvényileg valóban van lehetősége a szabad akaratuk érvényesítésére, ezt azért lényegesen nehezebb megtenni például egy kevésbé iskolázott, anyagilag kiszolgáltatott vagy egy kisebbség tagjaként élő nőnek. Másrészt, aki azt hiszi, hogy attól, hogy a nőknek papíron azonosak lettek a jogaik, egy csapásra egyenlő félként tekintenek rájuk a társadalmi párbeszédekben is, az egy olyan álomvilágban él, ami bizonyára nagyon kellemes, de semmi köze nincs a valósághoz.
A nők elleni erőszak napjainkban is égetően súlyos probléma nemcsak a fejlődő országokban, de akár az Európai Unióban is. És most már számszerű bizonyíték van rá, hogy idehaza is olyan rossz a helyzet, ahogyan azt sokan sejtették. Olvass még a témában
Magyarországon szenvedik el ugyanis a nők a legnagyobb arányban az intim partner által elkövetett pszichológiai, fizikai (amibe a fenyegetéseket is beleértik) és szexuális erőszakot – derül ki az Eurostat, az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) közösen végzett, 2020 és 2024 között készült, frissen publikált felméréséből.
Az pedig, hogy tudom, hogy sokan, nagyon sokan lesznek, akik ezeket a sorokat olvasva zsigerből azt reagálják majd, hogy “ez biztosan nem úgy van”, “propaganda”, “persze, mert már minden erőszaknak számat”, nagyon jól szemlélteti, hogy miért jutottunk ide.
Mit lehet tenni a családon belüli erőszak visszaszorításáért?
Ahhoz ugyanis, hogy a családon belüli erőszak előfordulása visszaszoruljon, először is – bár nem vagyok a téma szakértője – szerintem arra lenne szükség, hogy elismerjük, hogy baj van. És szembenézzünk a saját felelősségünkkel.
Mert lehet ugyan, hogy ezeket a nőket a partnerük bántalmazza, de lehetetlennek tartom, hogy egy olyan ország vezesse ezt a szomorú statisztikát, amiben társadalmi szinten teljesen tabu lenne az erőszak vagy a nők bántalmazása. El kell fogadnunk azt, hogy hiába a bántalmazó az, aki emeli a kezét, vele üt a társadalom is, amelyik elfordul, amelyik szemet huny, amelyik kifogásokat keres. Vétkesek közt cinkos, aki néma.
Egy országban, ahol néhány éve még elhangzott a parlamentben, hogy a nők majd akkor várják el, hogy tiszteletet kapjanak, ha szültek már néhány gyereket, egy országban, ahol a bántalmazottaknak azt üzeni a rendőrség, hogy tehetnek róla, ha áldozatok lettek, egy országban, ahol ha valaki szólni mer az abúzusról, még mindig azt kérdezik, mi volt rajta, vagy miért csak most szól, nem sok reményünk van arra, hogy visszaszorítsuk a kapcsolaton belüli erőszakot.
A változás nulladik lépése, hogy elismerjük, hogy szükség van a változásra. Hogy meghalljuk az áldozatokat, hogy mielőtt elkezdjük az okokat és körülményeket firtatni, ab ovo elutasítjuk a társadalmi erőszakot, és nem teszünk úgy, mintha létezne valami kitétel, ami efogadhatóvá, vagy legalábbis kevésbé rosszá tenné, hogy egy ember bántalmaz egy másikat.
A változás első lépése pedig az, hogy szembenézünk önmagunkkal, és feltesszük magunknak a kérdést: miért hallgattam, amikor szólhattam volna? Mit tettem én, amivel hozzájárultam egy olyan társadalom fenntartásához, amiben mindennapos az erőszak? És ha ezt megléptük, végre feltehetjük majd magunknak azt a kérdést is: mit tehetek azért, hogy mindez megváltozzon?
Amennyiben szükséged van rá, alábbi elérhetőségeken kérhetsz segítséget:
- NANE Segélyvonal bántalmazott nőknek: 06 80 505 101
- Országos Kríziskezelő Információs Szolgálat: 06 80 20 55 20, okit@ncsszi.hu
- PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 70 220 2505 szerdánként 16 -18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, jog@patent.org.hu
- Magyar Lelki Elsősegély (LESZ) segélyszámai: 116-123, +36 80 810-600 a nap 24 órájában minden hálózatról ingyenesen hívhatók.
