Sokan hajlamosak arra, hogy ahelyett, hogy a jelenükre, a most zajló dolgaikra, az élet aktuális örömeire koncentráljanak, a boldogságot megpróbálják a múltban vagy a jövőben keresni. Ha viszont ezekből az idősíkokból ragadunk ki egy kellemes már megtörtént vagy vágyott pillanatot, akkor a szorongásunkat akár növelhetjük is ezzel. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy miért vagyunk hajlamosak a múltban vagy a jövőben keresni a boldogságot, és hogyan lehetünk képesek arra, hogy a jelenben éljük meg a pillanatot, az apróbb, boldog eseményeket ehelyett.
Kőrösi Beáta, pszichopedagógus, mediátor, szupervizor szerint napjainkra a felgyorsult életritmus jellemző: a számítógépünkön egyszerre több weboldal van egymás mellett megnyitva, közben beszélgetést folytatunk valakivel egy csevegő alkalmazáson, emellett talán háttérzaj a televízió, vagy a zene. Többszörösen túl van terhelve az agyunk és a lelkünk ezzel a számára feldolgozhatatlan tömegű, folyamatosan rendelkezésre álló információval, amellyel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni.
– A környező világ emellett természetesen érzelmileg is hat ránk: folyamatosan azt érezzük, hogy annyi lehetőség vesz körül bennünket, hogy ha egy percre is lankad a figyelmünk, akkor kimaradunk valamiből.
Nagyon erőssé válik bennünk az a kép, hogy az állandó pörgés nélkül elmulasztunk valamit, míg a többi ember valódi élményekben részesül.
A túlterhelés elől mentálisan „menedéket” keresünk: kilépünk a múltba vagy a jövőbe, és ez még nem minden – időutazásunknak lehet pozitív és egy negatív forgatókönyve is, attól függően, hogy saját lelki alkatunk, személyiségünk az adott életszakaszunkban épp milyen állapotban van – tudtuk meg a szakembertől.
Növekvő félelem és szorongás
Ha kiragadunk egy kellemes pillanatot a múltból, vagy egy vágyott pillanatot a jövőből, az önmagunk megnyugtatását hivatott szolgálni: azt hisszük, ez lesz majd az a pont, ahová átmenetileg a jelen zaklatottságából lehorgonyozhatunk, pedig ez csupán illúzió.
– A múlt vagy a jövő pillanatával kapcsolatban azonnal újabb információkkal halmozzuk el magunkat: például képeket nézegetünk a nyaralásról, vagy utazós weboldalakon ábrándozunk, így aztán továbbgyűrűzik bennünk az információ-feldolgozási terhelés, ezáltal pedig az érzelmi-szellemi zaklatottság is – mondta el Kőrösi Beáta.
A negatív forgatókönyvek esete még borúsabb, mert a múltbeli, immáron változtathatatlan eseményeknél való időzéseink során tovább fokozódnak a negatív érzelmek – elégedetlenség, megbántottság, csalódottság, harag, alkalmatlanság érzése, a jövőre vonatkozó negatív forgatókönyveink pedig a szorongást, félelmet növelhetik bennünk.
Az információs társadalom megjelenése előtt az emberek többsége a mindennapi élet során megtanulta a komótos, nyugodt tevékenykedés tempóját: az ételek megtermelése, előkészítése, konzerválása, a mindennapok feladatai, a rendelkezésre álló eszközök fejlettségi szintje hosszabb, elmélyültebb cselekvést kívánt az emberektől.
A szakember elmondása szerint a jelen tiszteletét, a múlt hátrahagyását és a jövő egészséges mértékű tervezését tanuljuk is attól függően, hogy a családunkban milyen mentalitás volt jellemző, miben nőttünk fel, a számunkra fontos embereknek milyen volt az időhöz való hozzáállása – ez nagyban meghatározza, mi milyenné válunk.
– Ha tenni szeretnénk az érzelmi-mentális vándorlásaink, „időutazásaink” ellen, akkor nem csupán annyi a dolgunk, hogy „állítsuk át a gondolkodásunkat”, és végképp nem az, hogy „mindig legyünk pozitívak”. Ebben a helyzetben a megoldás a kiindulópontban keresendő: a kulcs a lassabb tempóban, a ránk háruló ingerek szűrésében, valamit a saját működésünk tudatosabb megtanulásában rejlik – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.
Tanulható figyelem-irányítás
A pillanatban való megmerítkezés tudásának eredeti gyökere a buddhista filozófia, melynek bizonyos elemeit a XX. század végén a Jon Kabat-Zinn által megalkotott mindfulness-t, azaz a tudatos jelenlét pszichológiáját használta fel, eredetileg a stresszterhelés csökkentésére. Kőrösi Beátától megtudtuk, hogy ennek lényege a figyelem irányításának egy különleges módja, amely kizárólag a jelen pillanatra vonatkozik, mentes az ítélkezéstől, az azonnali reakciókésztetéstől és maximális nyitottságot feltételez.
– Ez a figyelem-irányítás megtanulható, mindenki számára hozzáférhetőek a techninkák. Először is, érdemes határt szabni a virtuális terhelés mértékének az életünkben. Energiafalók lehetnek olyan tevékenységek is, amelyeket feltöltődési gyanánt teszünk: a netezés, a közösségi oldalak pásztázása, sorozatok nézése. Azt gondoljuk, ezek feltöltenek bennünket, de valójában többet veszítünk ezek réven, mint nyernénk a vámon.
A hagyományos mindfulness technikák gyakorlása is hasznos lehet: a testérzetek tudatosítása, a légzés figyelése, a környező világ képeinek, hangjainak elmélyült megfigyelése kizökkent bennünket a gyors ritmusú, áradó információk mentén sodró világunkból.
A lélek ritmusa sokkal lassúbb, mint a jelen kultúránk által diktált ritmus.
Hogy megtaláljuk és megtapasztaljuk magunkban a lelkierőt, a mindennapi megküzdéshez szükséges leleményességet és magabiztosságot, ahhoz a saját nyugodt lelki tempónkra kell lassítanunk, ha nem is minden percben, de legalább időről időre.