– Nagy a baj? – nyögte Éva rekedten.
– Azt még most nem fogom tudni megmondani,majd csak a biopszia után tudunk biztosat. Keresek is még a hétre egy időpontot – kezdte el lapozgatni az asztalán álló naptárát.
– Éva alig hallotta a szavait – mintha kívülről látta volna önmagát, ahogy ott ül összeroskadva, könnyben ázó szemekkel, falfehéren, rettegve a rá váró történésektől.
Olvass még a témában
Évát a szülei mindig arra tanították, hogy soha ne adja fel: legyen szó álmokról, vágyakról, teljesíthetetlennek tűnő célokról – tartson ki, és harcoljon értük.






