Vannak gonosz, pitiáner és felettébb szórakoztató módjai a bosszúállásnak, ez a tíz történet az utóbbiról szól.
Emlékezet
Tanár vagyok, gimnazistákat tanítok. Egy hónapot kapott egy osztály a feladatra, miszerint elő kell adniuk egy maguk által írt darabot, aminek a nyelvezetét, stb. fogom osztályozni. Eljön a nap és mind azt mondták, ők már előadták nekem a darabot. Félóra bizonygatás, részemről totális értetlenkedés, biztos, hogy nem adtak elő semmit, de az egész osztály váltig állítja. Komolyan elkezdtem kételkedni magamban, de az egyik lány szólt, hogy csak kitalálták az egészet a „rosszfiúk” és ne mondjam el, hogy elmondta nekem, mert akkor kiközösítik.
Másnap bemegyek – vigyorognak, mint a tejbetök – és ezzel kezdem az órát: „Gyerekek ne haragudjatok, olyan feledékeny vagyok, már emlékszem a darabotokra, megtaláltam a jegyzeteimet.” Ahogy kifejtem, hogy milyen hitvány, rossz nyelvezetű és csapnivaló volt az előadásuk, a vigyorok olvadnak le az arcokról. „Kénytelen vagyok mindenkinek egyest adni sajnos…” – fejezem be a monológom, mire nem volt más választásuk, mint színt vallani. Na akkor már én vigyorogtam.
Másnap bemegyek – vigyorognak, mint a tejbetök – és ezzel kezdem az órát: „Gyerekek ne haragudjatok, olyan feledékeny vagyok, már emlékszem a darabotokra, megtaláltam a jegyzeteimet.” Ahogy kifejtem, hogy milyen hitvány, rossz nyelvezetű és csapnivaló volt az előadásuk, a vigyorok olvadnak le az arcokról. „Kénytelen vagyok mindenkinek egyest adni sajnos…” – fejezem be a monológom, mire nem volt más választásuk, mint színt vallani. Na akkor már én vigyorogtam.