A legtöbbünk elszomorodik, ha valakit szomorúnak lát. Ezt empátiának, illetve annak egy változatát, szimpátiának nevezzük. De mi a helyzet azokkal a – ritkán nyilvánosan, sőt néha még magunknak sem bevallott – pillanatokkal, amikor valaki csalódása, szenvedése, sőt fájdalma láttán elégedettséget vagy akár örömöt érzünk? Nem arról beszélek, amikor valaki örömét leli a fájdalom okozásában (szadizmus), vagy közömbös mások szenvedésével szemben (pszichopátia), hanem arról a többnyire privát, mégis meglepően elterjedt érzésről, amikor örömöt érzünk más bajai láttán.
Akár tetszik, akár nem – és a legtöbb embernek nem tetszik – a káröröm széles körben elterjedt, talán kulturálisan univerzális emberi jelenség. A káröröm mint érzelem nem kizárólag nyugati vagy modern jelenség. A hasonló jelentésű „xing zai le huo” kifejezés már a Kr. e. 4. századi Kínában is létezett, és ma is használatos a mandarin nyelvben. Lucretius az A dolgok természetéről című művében azt írta:
„Kellemes a partról szemlélni, ahogy más a viharos tengeren küzd.”
Olvass még a témában
Van valami kétes, ezért kínos abban, ha bevalljuk, hogy jól esik, amikor más rosszul van. De az érzelmek és hajlamok (féltékenység, irigység, impulzivitás) nem tűnnek el attól, hogy nem vagyunk rájuk büszkék. A kárörömnek akár biológiai, evolúciós jelentősége is lehet, hiszen a „rátermettség” fogalma relatív sikerre épül. Nemcsak akkor nő a rátermettségünk, ha mi magunk sikeresebbek leszünk, hanem akkor is, ha mások – különösen nem rokonok – kevésbé azok. Így érvelhető, hogy mások hanyatlása akár a mi javunkat is szolgálhatja. Talán ezért ennyire elterjedt a káröröm. (Arra viszont nincs bizonyíték, hogy egy nyúl örömtáncot járna, ha egy másik elcsúszik egy banánhéjon.)
Különösen akkor jelenik meg, ha valaki „megérdemelte”
A káröröm különösen erős lehet, amikor valaki – akár távoli közszereplő – fájdalmat vagy kárt okozott. Ilyenkor a viszontagság, ami őt éri, költői igazságtételnek tűnhet.
Kutatások szerint ugyanakkor a káröröm fordított arányban áll az önbecsüléssel: akik magabiztosabbak, kevésbé érzik fenyegetőnek mások sikerét, így kevésbé örülnek annak, ha azok elbuknak.
A sérülékenyebb, kevésbé sikeres emberek viszont inkább érezhetik magukat megerősítve mások kudarcától.
