Szeretnénk azt hinni magunkról, hogy tisztességesen játszunk az életben. Nem manipulálunk, maradéktalanul őszinték vagyunk, nem élünk befolyásolással, nem taktikázunk, és mindig aszerint cselekszünk, amit a szívünk diktál. Szeretnénk hinni…
Hogy ez mennyire nem így van, azt bebizonyította egy Eric Berne nevű zseniális pszichológus, aki 1964-ben írta meg az Emberi játszmák című, számtalanszor idézett tanulmánykötetét. Berne az emberi pszichológiai játékok lenyűgöző és bizarr világát mutatja be, ahol a játékosok öntudatlanul vagy tudatosan manipulálják egymást, a másikat elidegenítve és saját magukat pusztítva.
A pszichiáter rámutat ezeknek a mindennapi kapcsolati játszmáknak a dinamikájára, segít abban, hogyan lehet elkerülni őket, és miként lehet kialakítani két ember között a valódi, őszinte, tartós intimitást.
Berne azt mondja, hogy háromféle ego állapotban létezünk és kommunikálunk. Ez a Szülői, a Gyermeki és a Felnőtt megnyilvánulás. Mindenkinek ez a három kommunikátora van legbelül, ami megmagyarázza a bennünk kialakuló káoszt, amikor állást kell foglalnunk vagy véleményt kell alkotnunk.
Amikor a szívünkre hallgatunk és érzelmi döntést hozunk, gyerekek vagyunk. Amikor támogatjuk a másikat vagy hatalmat gyakorolunk felette, akkor szülőként viselkedünk. Amikor pedig racionálisan reagálunk és tárgyilagosan, a problémákra összpontosítva járunk el, akkor felnőttek vagyunk. Értelemszerűen az utóbbi az optimális és célravezető megoldás.
Kép forrása: vadimphoto1/Depositphotos
Az egyik legfőbb játszma a harag
A pszichiáter-író nagyon sok példát felsorol annak igazolására, hogy a legtöbb játszmát indulatból, méregből és kontrollálatlan érzelmekből játsszuk. A harag az egyik ilyen motiváció, ami úgy viselkedik egy kapcsolatban, mint egy ütő. Aki üt, egy ideig igazságosnak érzi a szituációra adott válaszreakcióját, de valójában nem old meg semmit. Ehelyett el kell dönteni, hogy mi az, amiért dühösek vagyunk, miért csinálja a másik és jogos-e a haragunk. Érzelmi előnyre lefordítva ez azt jelenti, hogy nem hagyjuk eluralkodni magunkon a haragot. Ez egy valóban vonzó kihívás és pozitív játék, ami javíthat a kritikus helyzeteken.
Az áldozat mártírkodása
Képzeld el, hogy szokás szerint időhiányban készülsz a karácsonyra. Utolsó pillanatban állsz neki az ajándékok vásárlásának, a lakás dekorálásának, az ünnepi menü összeállításának. Azt veszed észre, hogy kifutottál az időből, a perfekt karácsonyod rémálommá válik, és minden pozitív érzés, amit az ünnepnek jelentenie kellene, reménytelenül tovaszáll. A benned lévő feszültséget és frusztrációt a párodra és a szeretteidre zúdítod, és hangoztatni kezded, hogy mindent neked kell csinálni, holott mennyire kimerült vagy, és nincs időd semmire.
Ez az „űzött vad” játszmája, aminek – Berne szerint – egy illuzórikus és idealizált anya vagy nagymama kép az alapja, meg egy általuk megvalósított tökéletes ünnep.
A játszmát meg lehet előzni, ha időben készítesz konkrét ütemtervet a teendőkhöz, ha engedsz másokat is segíteni az előkészületekben, és ha kicsit lejjebb adsz a maximalizmusodból a családi kooperáció és békesség kedvéért.
Bűnbakkereső játszma
Ismerős a következő szituáció? Elmélyedve foglalatoskodsz valamivel, ami fontos határidős munka vagy vizsgafeladat. Erre a párod valami képtelen kérdéssel vagy kéréssel fordul hozzád, mondjuk hogy megtudakolja, hol van a virslihez a mustár. Erre kizökkensz, elfelejted a fontos gondolatod vagy elrontod a prezentációt.
Hirtelen dühbe gurulsz és ráförmedsz a másikra: „Ennek most te vagy az oka!” Ez a társas játszma arra irányul, hogy a saját késésedet és felgyülemlett feszültségedet kivetítsd másra, és bűnbakot keress a hibáidért. Berne szerint ilyenkor az a célravezető, ha visszahárítjuk a felelősséget arra, aki hibáztat, és tételesen rámutatunk, milyen ok-okozati összefüggések vannak az igazságtalan indulatai mögött.