A láthatatlanság érzése
A harmadik gyakori ok, amire Bernstein rámutat: a kielégítetlen érzelmi szükségletek. Ezek nem feltétlenül nagy traumák – sokkal inkább apró, de tartós hiányok. Ha a szülők sosem kérdezik meg valójában azt, „hogy vagy?”, ha a bánatot bagatellizálják, vagy, ha soha nem éreztetik igazán: „úgy, ahogy vagy, elfogadlak”, akkor az biztos, hogy érzelmi sebekhez vezet.
Egyetlen gyerek sem mondta még a Bernstein-nek, hogy ne vágyna a szülei szeretetére vagy megerősítésére. Csak sokan már nem mernek közeledni (sem a gyermeki, sem a szülői oldalról), mert félnek, hogy ezúttal sem hallják meg őket és megint csalódnak.
Szülőként könnyű azt mondani: „De hát én mindent megtettem!” Lehet, hogy tényleg így van. Azonban, ha szeretnénk visszatalálni a gyerekeinkhez – akár kiskamasz, akár nagykamasz, akár felnőtt már –, érdemes feltennünk a kérdést: „Vajon érzi-e, hogy tényleg meghallom őt?” Olvass még a témában
Bármikor el lehet kezdeni. Kicsiben. Egy figyelmes kérdéssel, egy nyitott beszélgetéssel, vagy egyszerűen csak azzal, hogy a csendben is ott vagyunk támaszként. Mert néha ennyi is elég, hogy szép lassan, türelemmel, megértéssel és szeretettel újra felépüljön egy régóta porladó híd.
