Szíves vendéglátás
A csapatépítő után az egyik munkatársamért eljött a férje és felajánlották, hogy elvisznek egy darabon. Az autóban beszélgetve kitalálták, hogy menjek fel hozzájuk, úgyis kész van a vacsora, illetve megmutatják a házukat. Olyan lelkesen erőltették, hogy végül rábólintottam. Amint beléptünk, gyorsan megterítettek és leültek enni. Én félszegen ültem a kanapén, engem nem hívtak az asztalhoz, nem is volt több szék csak négy, amiken ők ültek a két gyerekkel. Szürreális volt az egész, hallgattam, ahogy szürcsölik az ételt és koccannak a kanalak a tányérhoz, miközben én a nappaliban ücsörgök egyedül. Végül felálltam és elköszöntem, mire annyit mondtak, hogy: „Várd meg, amíg befejezzük az evést, még meg sem mutattuk a házat!”
