🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Rejtélyes gének
Akciós volt az egyik cég DNS csomagja (amivel etnikai származásunkat és rokonokat lehet felderíteni), és mivel abban az évben az egész család együtt karácsonyozott, a szüleimnek és a testvéreimnek vettem egy-egy csomagot. Mindenki örült az ajándéknak, kivéve anyát és apát, akik elsápadtak és hevesen tiltakoztak, majd el is vonultak vitatkozni az emeletre. A három tesómmal addig lent találgattuk, hogy vajon melyikünknek más az apja. Bátyám elkezdett vedelni, húgom sírt, én és öcsém csak magunk elé meredtünk. Végül anyámék bevallották, hogy bátyám apukája anyám első férje volt, aki meghalt és apánk sajátjaként nevelte velünk együtt.
8/10 Relax
Először találkoztam a menyasszonyom szüleivel, akikről tudtam, hogy merev, konzervatív emberek és nagyon jó benyomást akartam tenni. Hogy a feszültségemet oldjam, kértem haveromtól egy füves cigit. Később derült ki, hogy valami új, extraerős cucc volt benne. Úgy betéptem, hogy leendő apósomat kedélyesen hátba vágtam és papának szólítottam, majd megjegyeztem, hogy túl fűszeres a kaja, amikor még még ki sem hozták az ételt. A menyasszonyom az eset után egy hétig nem beszélt velem és a szülei hónapokig kérlelték, hogy fújja le az esküvőt.
Haverommal találtunk az apja udvarában egy jó erős gumiszalagot. Kitaláltuk, milyen jó nagy csúzli lehetne belóle. Kikötöttük egy meggyfára, tettünk bele egy fejnyi nagyságú követ, majd hátrahajolva meghúztam és kilőttem. Szemben egy műemlék ház állt, annak levitte a fél erkélyét, majd gellert kapva levitte a plafonról a csillárt. Végül kifizettem a tetemes kárt és örülök, hogy senkinek nem esett baja, akár meg is ölhettem volna valakit.