Apai szeretet
Apám sírva bevallotta, hogy sosem szeretett, mert szerinte nem az ő fia vagyok. Mindezt pont akkor, amikor kezdtem úgy érezni, hogy a nézeteltéréseink ellenére kezdünk közelebb kerülni egymáshoz. Azóta teljesen feladtam, hogy rendezzük a kapcsolatunkat.
Beborozva
Mélyen vallásos nagynéném kicsit több almabort ivott a kelleténél az egyik szüreti bálon és elmondta, hogy a férjével arra gerjednek, ha lepisilik egymást. Azóta nem tudok ugyanolyan szemmel nézni sem Marcsi nénire, sem Kálmán bácsira.
Olvass még a témában
Anya
Anyám, aki egész életében azt hangoztatta, hogy ő az anyaságban „találta meg önmagát és ebben a szerepben teljesedett ki” a hetvenedik születésnapján irdatlanul berúgott. Furcsa volt, mert addig még spiccesen sem láttunk egész életünkben. Órákon keresztül táncolt és nevetett, majd egyszercsak összeroskadt, elkezdett sírni és kifejtette, mennyire bánja, hogy a kutató karrierjét feláldozta azért, hogy minket felneveljen. Apám el akarta vinni, hogy ágyba tegye, de ő akkor már őrjöngve magyarázta, hogy feltalálhatta volna bármilyen komoly betegség ellenszerét, de ő akkora idióta volt, hogy ezt szaros pelenkákra cserélte és ha újrakezdhetné, a büdös életben nem csinálna gyereket, mert nem érte meg, hogy tudós helyett egy „senkiházi háziasszony lett.” Mit mondjak, nekem és a két testvéremnek is nagyon jól estek a szavai.
A cikk folytatódik, lapozz!
