Az egyik volt kolléganőnk nemrég meglátogatott minket az irodában. A hároméves gyerekét letette az egyik számítógép elé, hogy mesét nézzen, amíg beszélgetünk. Amint elindult a mese, a gyermek zombivá változott, hiába szólt hozzá az anyja, nem is hallotta, csak a képernyőt bámulta. Szerintem, ha a kezem lengetem a szeme előtt, azt sem látta volna, teljesen transzba esett. Pár perc múlva a készülékből a mese zenéje helyett sikítások hangzottak és kiderült, hogy a kislány már egy horrorfilm bemutatóját nézi. Másik kollégám erre reagálva kuncogva mesélte, hogy nemrég a kisfia valami erotikus jelenetre kattintott át, amikor pár percig nem figyeltek rá. Szerintem ebben semmi vicces nincs.
Valahol persze megértem azt is, amikor a háromgyerekes Viki barátnőm mondja, hogy ő két gyerekig tartotta magát, de a harmadiknál kénytelen volt feladni az elveit és reggelente már bizony betesz nekik egy rövid mesét indulás előtt.
„Egyszerűen szükségem van arra a húsz perc nyugalomra, ami alatt megmosakszom, felöltözöm és lefőzöm a kávémat.”
Olvass még a témában
Viki mesélte azt is, hogy a férje elborzadt, amikor a kislánya az óvodában apát a telefonnal a kezében rajzolta le. Akkor döbbent rá, hogy a gyerekei őt így látják legtöbbször. Azóta megpróbálták bevezetni, hogy amikor az egész család együtt van, a telefonokat az előszobába száműzik, több-kevesebb sikerrel.
