Mielőtt az ember nagyobb döntést hoz az életében, általában vannak elképzelései arról, hogy milyen lesz. Kívülről nézve minden egyszerűbbnek tűnik és olykor szinte azt érezzük, hogy jobban tudjuk azoknál, akik már nyakig benne vannak. Nincs ez másképp a kutyatartással sem…
Sosem fogok hangosan beszélni az utcán a kutyámhoz
Nagyjából öt perc alatt dőlt meg az elképzelésem, hogy én ugyan nem leszek bolond, kutyás nő, mert azonnal az lettem. Szinte észre sem veszem már, hogy hangosan értekezem a kutyusommal, Kiwivel az utcán. Egyszerűen megbeszélem vele, hogy merre fordulunk majd a sarkon és melyik villamosra szállunk.
Kiwi pedig boldogan reagál minden mondatomra, mint aki valóban érti és egyetért az események folyásával. Persze emberek között igyekszem odafigyelni, de néha bizony előfordul, hogy a villamoson is értekezésbe kezdünk…
Sosem költök többet a kutyámra, mint magamra
Úgy gondoltam, hogy egyszerűen majd mindenből veszek neki egyet. Kell egy nyakörv, egy póráz, egy fekhely, pár játék és egy-egy tál a víznek és az ételnek. De miért is ne vegyek neki még egy nyakörvet, hiszen olyan jól áll neki a kék, és a fekhelyből is annyira szépek vannak.
Vannak labdák, amiket nagyon hamar szétrág, de néha egyszerűen csak meglátok valamit és kedvem van megajándékozni vele, hiszen olyan jó kutya! Gyakran azon kapom magam, hogy nem magamnak, hanem neki nézegetek helyes kutyaruhákat, különféle finom jutalomfalatokat, vitaminokat és szőrápoló szereket. Mit is mondhatnék? Megérdemli.