Egészség / Életmód / Lélek

A kövérség a menő? Megvédjük a sovány lányokat

A kövérség a menő? Megvédjük a sovány lányokat

Minden kornak van egy szépségképe, aminek így, vagy úgy, de meg kell felelni, és aki nem illik a keretbe, az szégyellheti magát. Az elmúlt időszak a soványság kultuszáról szólt, és miközben a téboly már odáig fokozódott, hogy amúgy is csont sovány lányok éheztették magukat halálra, nem vagyok benne biztos, hogy a dolgok most jobb fordulatot vesznek.

Valakinek mindig rosszul kell éreznie magát? Amikor egy interjúban Karl Lagerfeld divattervező kövérnek nevezte Adele-t, az énekesnőt, egy világ háborodott fel a kijelentésén. Tény, hogy Adele nem nevezhető vékony lánynak, azonban reakciója a divattervező szavaira teljesen érthető volt: ő nem egy modell, nem egy színész, a teste nem a munkaeszköze. Ő énekel, és ehhez nincs köze a testsúlyának, következésképpen a méreteit magánügynek tekinti.
  Úgy tűnik, az egészségtelenül sovány modellek után végre eljutottunk oda, hogy valakit a tehetsége, és nem a ruhamérete alapján ítélünk meg, és egyre többen kiáltanak megálljt az olyan bemutatók vagy divatfotók láttán, ahol kórosan vékony lányok pózolnak.
  Érthető, hogy az irreális elvárásokat csak határozott fellépéssel lehetett megállapítani, mostanra azonban elkezdtünk átesni a ló túlsó oldalára, és én úgy érzem, itt kellene megálljt parancsolni a dolgoknak. Ugyanis, míg egyre inkább divat lesz felvállalni, hogy igenis vannak nők, akiknek kerekedik a csípőjük, vagy nagyobb a mellük, mintha lassan ciki lenne soványnak lenni.
„Az igazi nő”

Emlékszem a pillanatra, amikor először láttam az interneten az azóta sok helyen feltűnt képet. Az első fotón egy vékony modell volt, a felirattal: Ez nem szexi. A következőn egy telt, csinos lány, fehérneműben, a felirattal: Ez szexi. Majd jött a megsemmisítő igazság: Az igazi nők gömbölyödnek.
  Nem értettem. Végre úgy tűnt, véget ér egy rémálom, nem kell tinédzserek millióinak sanyargatnia önmagát, mert a médiából egy számára teljesíthetetlen képet közvetítenek neki, mint elvárást, talán végre mindenki megérti, hogy a szépségnek ezer formája és alakja van, és akkor jön ez.
  55 kilós lányként ez nekem olyan volt, mint egy arculcsapás. Szóval, én nem lennék igazi nő?  Ez lesz tehát a következő trend? Most majd a vékony csontú tiniknek kell szoronganiuk, és attól rettegni, hogy nekik soha nem nő meg a melle, soha nem lesz olyan kerek feneke, mint Jennifer Lopeznek, és ebből következően, ő soha nem is lesz igazi nő?
Miért kell mindig szenvednie valakinek? Miért az az egyetlen módja annak, hogy bebizonyítsuk, „jó nők” vagyunk, ha rámutatunk, hogy azok, akik nem olyanok, mint mi, nem jó nők?
  Azon túl, hogy mindig lesznek férfiak, akik a telt idomoktól ájulnak el, és lesznek, akik a törékeny lányokért vannak oda, nem gondolom, hogy a testalkat lenne a nőiség legmeghatározóbb motívuma. A nőiség misztikus, összetett, ezerarcú, szinte kiismerhetetlen szerep, és felháborítónak tartom, hogy van, aki ezt azzá a kérdéssé egyszerűsíti, hogy valakinek elég kerek-e a csípője, vagy nem túl nagy-e a pocakja.
Biztos, hogy a média hibája?

Tény, hogy a média hatalmas nyomást közvetít azokra, akik sebezhetőek – elsősorban a gyerekekre, de ne legyünk naivak, az ideál, amit mindenhol látunk, ránk is hatással van.
  Ne feledjük azonban, hogy a média a fogyasztót szolgálja ki. Mi, nők vagyunk azok, akik változást hozhatunk. Ha a sovány nők a soványságkultusz alatt nem gúnyolódnak a teltebb alkatú nőkön, és a tendencia megfordulásakor a teltebb nők nem dörzsölgetik a markukat, hogy na most végre megkapják azok a gebék, akkor mindez nem történik meg.
  Ha most mi azt mondjuk, elég, és nem csak a magunk, hanem a más alkattal megáldott nőtársaink védelmében is kiállunk, talán végre felnő egy generáció, aki a saját testét nem ellenségnek, hanem ajándéknak tekinti. A média pedig végre talán nem kövér vagy sovány, hanem egészséges testképet közvetít – hiszen ez az egyetlen, ami fontos lehet.
  Vékony és telt, alacsony és magas, kreol bőrű vagy tejfehér lányok, mind ugyanúgy szorongunk, és mind ugyanúgy vizsgálgatjuk magunkat a tükörben, néha szépnek, rossz napjainkon pedig csúnyának látva magunkat. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy ebben mind ugyanolyanok vagyunk, és legalább egymást nem bántanánk valami olyasmiért, amiről egyáltalán nem tehetünk.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást