Az ismerősi körömben többen is panaszkodtak arról, hogy az összezártság mennyire rossz hatással van rájuk. Volt, akinek ez volt az utolsó csepp a pohárban, és válnak, de azt hiszem, mi hozzájuk képest szerencsések vagyunk. Petivel májusra már úgy éltünk együtt, mint akik mindig is ismerték egymást, hozzászoktunk az együttalváshoz, a közös vacsorákhoz. Néha persze összevesztünk azon, hogy kinek kellene mosogatni, vagy szimplán csak amiatt, mert elegünk volt az otthonlétből, de összességében minden szuper volt. És mivel mi még csak pár hónapja ismertük egymást, ritkán fogytunk ki a beszédtémákból. Ez sokat segített, hogy ne unjunk rá egymásra.
De közben figyeltünk arra, hogy hagyjunk egymásnak szabad teret. Ez persze egy kisebb lakásban nem volt egyszerű, de mindent megpróbáltunk, hogy ne legyen egyikünk se túl sok a másiknak. Az én tapasztalatom az, hogy az összeköltözés működhet rövid idő után is, sőt, kicsit komolyabbá teszi a kapcsolatot is. Persze elvesz némi izgalmat a randikból, és abból, hogy várjátok az újabb találkozást. Viszont előbb kovácsolódtok össze egy csapattá, mint ha minden este külön mennétek haza. Mi örülünk, hogy így döntöttünk!
