Marcsi álmában sem gondolta volna, hogy az a srác, akivel még karácsony előtt ismerkedtek össze, márciusban már a lakótársa lesz. Amikor viszont a koronavírus egyre inkább terjedni kezdett a tavasz közeledtével, elég nehéz helyzetbe kerültek. Peti vendéglátásban dolgozott, úgyhogy elsők között vesztette el állását, és albérletét egyedül fenntartani már nem lett volna könnyű. Felmerült benne, hogy leköltözik a szüleihez, és visszajön, ha már rendeződik a helyzet, de ez egyet jelentett volna azzal, hogy Marcsit hónapokig alig látja.
Egyik este beszélgettünk, hogy ki tudja, elrendelik-e a kijárási tilalmat a közeljövőben, és akkor aztán végképp nem tudunk találkozni. Tudtuk jól, hogy ez a kapcsolatunk végét jelentené.
Nem hiszek a távkapcsolatokban, volt már benne részem, és mi még alig 3 hónapja ismertük egymást. Éppen ekkor kellett volna igazán sokat együtt lennünk. Nekem két lakótársam is volt akkoriban, pici szobát béreltem. Az egyik lány már március elején bejelentette, hogy ki fog költözni, mert az egyetemen bevezetik a távoktatást, akkor meg minek fizessen. Ekkor jött az ötlet, hogy bármennyire sem hangzik romantikusnak, de mi lenne, ha a hasznosat összekötnénk a kényelmessel, és vidékre költözés helyett inkább én költöznék be Petihez? Olvass még a témában
Persze tudtam, hogy nem lesz olyan egyszerű ez az egész, mint ahogy szeretnénk, de mindketten boldogok lettünk az ötlettől. Úgyhogy mire eljött a március vége, én már minden holmimat átvittem hozzá, hogy három hónap után rögtön egy újabb szintre ugorjunk. Régen úgy gondoltam, hogy legalább egy évnek el kellene telnie, mielőtt ezt a döntést bárki is meghozza. Igazából ma már úgy hiszem, hogy a körülmények és a kapcsolat minősége az igazán mérvadó.
