„Ha ott van az emberrel a családja, akkor biztos könnyebb” – mondja a spanyolországi karanténból egy barátom, amikor arról kérdezem, hogy viseli a bezártságot. Miközben videótelefonálunk, a másik kezemmel igyekszem kordában tartani a kanapén ugráló gyereket, a lábammal kicsit távolabb rugdosom az óriási halom könyvet meg építőkockát, hogy nehogy azokon bukjon fel, és gondolatban a hűtőszekrény tartalmát listázom azon tanakodva, hogy mit tudok még vacsorára adni a kicsinek, amiért nem kell lemenni a boltba és nem ette a héten már háromszor. Könnyebb lenne? Hát nem tudom...
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Ha nem lenne még gyerekem, vettem volna 30 doboz jégkrémet meg egy láda vörösbort, elindítom mondjuk az Agymenők első évadának első részét, elterülök az ellátmánnyal a kanapén, és ha a legutolsó rész is lemegy, óvatosan kinézek az ablakon, hogy mi maradt a világból.
Ehelyett reggeltől estig azon jár az agyam, hogy mivel szórakoztassak egy, a világot éppen felfedezni készülő 1 évest, akit egyre nehezebb elcsalni az ajtótól, ahol a kulcs után nyújtózkodva egyértelműen a tudtomra adja: ő bizony ki szeretne menni!
„Most ezzel azt akarod mondani, hogy kezdesz kiborulni, vagy azt, hogy a te életednek van értelme?”
– kérdezi kötekedő mosollyal a spanyol lakásban rekedt, egyedülálló barátom. Különös módon is-is, felelem én neki.
