Ahogyan változnak az évszakok, úgy jelennek meg mindig az aktuális trendek is, legyen szó öltözködésről, szépségápolásról, vagy éppen a hajszínekről. Az ősz és a tél mindig izgalmas újdonságokat hoz, aminek több oka is van. Egyfelől a millió színben pompázó tájból könnyű inspirálódni, másfelől a búskomor időben mindenki egy kis változásra, felüdülésre vágyik.
Legalábbis a többség így van vele, azonban van egy másik párt, aki éppen ellenkezőleg, ilyenkor érez késztetést arra, hogy sötétebb árnyalatokra váltson! Tehát a hajszínek skálája ilyenkor eléggé szélesre nyúlik, így mindenki könnyedén megtalálhatja a hozzá leginkább illő tónust! Nézzük, idén melyekből érdemes csemegézni, ha divatosak, ugyanakkor egyediek szeretnénk lenni!
4/5 Rózsa-arany és réz
Őszintén szólva, én már azóta várom, hogy ezek az árnyalatok hódító útra induljanak, mióta a Trónok Harca Sansa-ja ennyire közkedvelt karakterré vált!
És lám, idén valóban az egyik legkedveltebb hajszín lett az övé, illetve az ehhez hasonló tónusok, mint a réz, az óarany, a rózsa arany és társaik.
Nagyon egyedi árnyalatok, amik szerencsére sokaknak remekül állnak, hiszen mind a világosabb bőr mellett, mind a kissé bronzos bőrtónus mellé remekül passzolnak!
Bizonyos árnyalatok képesek azonban sápasztani, tehát érdemes lehet kísérletezni a színek mélységeivel!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!