Zolikát utoljára akkor láttam, amikor még pelenkában rohangált az asztal körül, és egyfolytában belekotyogott a beszélgetésünkbe. Mára már lakli kamasszá cseperedett…
– Persze, azért neki is vannak hiányosságai…– nevetett fel álszerényen az édesanyja, növelve a fiú eddig sem elhanyagolható zavarát.
– Ha hiszed, ha nem, hiába olyan eredményes a tanulásban, és a sportban, a házimunka elől fejvesztve menekül. Úgy kell könyörögni, hogy pakolja el a holmijait maga után, nem képes levinni a szemetet, elképesztően hanyag.
– Mint minden kamasz – jegyeztem meg mosolyogva.
Olvass még a témában
– De azt se felejtsétek el elmondani, hogy könnyen motiválható vagyok – szólalt meg először a délután folyamán a fiú, majd felállt, besétált a szobájába, és egy sűrűn teleírt lappal a kezében tért vissza.
