Otthon / Szórakozás

A fák kommunikálnak egymással, és erre bizonyítékok vannak

A fák kommunikálnak egymással, és erre bizonyítékok vannak

A Bakony kellős közepén születtem és itt is éltem életem túlnyomó részében, így a mindennapjaim szerves részét képezik a fák. Az erdő kényelmes sétával is csupán öt percre van tőlünk, ezért meglehetősen sűrűn kirándulunk a környék tanösvényein, kisebb-nagyobb csapásain. Emiatt nem is volt kérdés, hogy megveszem „A fák titkos élete” című könyvet. Tényleg igaz, ami a borítón áll: ha ezt a művet elolvasod, nem tudsz többé ugyanúgy tekinteni az erdőre, egészen más dolgokat fogsz figyelni, amikor a fák közelébe kerülsz – és rájössz, hogy amit az Avatarban láttál, közelebb áll a valósághoz, mint a fantáziához.

Figyelmeztetik egymást

A fák, akárcsak a növények többsége, röghöz kötött, tehát elsőre úgy tűnhet, nincs különösebben nagy értelme, hogy figyelmeztessék egymást veszélyhelyzetben – elvégre elmenekülni sajnos nincs lehetőségük. Azonban nem csak végzetes helyzetek fenyegetik a fákat, nem kizárólagosan a kivágástól, komolyabb rongálástól kell tartaniuk, hanem például a kártevőktől is. Ellenük azonban meglepően hatékony módon tudnak fellépni, dacára annak, hogy konkrét menekülésre képtelenek.

A fák, amint érzékelik egy kártevő jelenlétét az ágaikon, leveleiken, vészjelzéseket, figyelmeztető gázt adnak le a többi fa számára.

Azok észlelik ezt az illatanyagot, és felkészítik a táplálékul szolgáló részeiket a támadásra. Az akácfák és a tölgyek például mérgező anyagokat halmoznak fel a leveleikben.

Más módszerrel is védekeznek hasonló helyzetekben a fák, és sokak számára meglepően okosak ezen a téren, ugyanis minden egyes kártevőre speciális illatanyagot bocsátanak ki. Ezt az illatanyagot nem csak a többi fa érzékeli, amik aztán a korábban említett módon fel tudnak készülni a támadásra, hanem a ragadozók is.

Az erdei fenyők például kis darazsakhoz fordulnak segítségért, ha levélevő hernyók támadják meg a leveleiket. A darazsak észlelik a veszélyhelyzetben kibocsátott illatanyagokat, az érintett fához repülnek, majd petéiket lerakják a hernyókba, amik záros időn belül elpusztulnak, és testükön keresztül darazsak új nemzedékének adnak életet. És hogyan ismeri fel a fa, milyen kártevővel van dolga? Egészen fantasztikus módon képes arra, hogy a leveleit, ágait ért harapást követően, nyál alapján azonosítsa a támadót.

A gyökereik összekapcsolódnak

Az erdőben minden mindennel összefügg, és erre csodálatosan rávilágítanak a fák. A gyökérzeteik más organizmusokon túl egymással is kapcsolatban állnak, és szükséghelyzetben segítik egymást. Ez megfigyelhető az említett rovartámadások esetében, azonban nem csupán illatanyagokkal, hanem elektromos ingerületekkel  is képesek a fák kommunikálni.

Bár a fák sokkal lassabbak ezen a téren, az ingerületük ugyanis egy centit tesz meg másodpercenként, az alapelvet tekintve mégis hasonlóan működnek, mint a mi idegrendszerünk. Sőt, egyes állatok, például a medúzák is megközelítőleg ilyen ütemben tudják testükben vezetni az ingereket. A támadást elszenvedő fa tehát annak érdekében, hogy kellemetlen ízű, vagy éppen mérgező anyagot pumpálhasson a leveleibe, a gyökérzet felé vezeti az ingerületet.

Mivel azonban a föld alatt a gyökerek összekapcsolódnak, nem csupán a levegőben észlelik a fák a figyelmeztetést az illatanyagoknak köszönhetően, hanem a föld alatt, gyökereiken keresztül is megkapják az információt.

A fák gyökereinek összekapcsolódásáról egyébként nem csak az irtások során bizonyosodhatunk meg. Készültek olyan megfigyelések, amik bebizonyították, hogy egy-egy „facsalád” akár több száz éven keresztül is életben tud tartani kivágott tönköket. Bár ezek a fák óhatatlanul halálra vannak ítélve, a gyökérzeten keresztül annyi táplálékon kapnak, hogy a folyamat bámulatos módon lelassul sőt, új hajtások növesztésére sarkallja a facsonkot. Ebben és az információátvitelben pedig nagyon különleges élőlények, a gombák segítik a fákat.

Hallanak és beszélnek?

A fák úgy tűnik, nem csupán érzékelik a körülöttük zajló világot, nem csak a mienkéhez hasonló idegrendszerrel rendelkeznek, hanem még hallanak is: kutatók laboratóriumban vizsgáltak gabonacsíra-csemetéket, és megállapították, hogy azok a fejlődés során 220 Hz-es, pattogó hangot bocsátanak ki.

Erre sokan legyinthetnének, mondván, hogy a növekedés mellékzaja, de nem erről van szó: a gabonacsemeték pattogó hangjára ugyanis a környezetük reagált, a köréjük ültetett, hasonlóan fejlődésben levő csírák a pattogó hang irányába fordultak.

Ez tehát azt jelenti, hogy a gabonacsírák „beszéltek” a körülöttük fejlődő növényekkel, amik szintén reagáltak rájuk. Sajnos a kutatás egyelőre gyerekcipőben jár, de arra más most következtethetünk, hogy a növények, élükön a fákkal, jóval sokoldalúbban kommunikálnak egymással, mint azt valaha feltételezni mertük.

Képek forrása: kamchatka/Depositphotos.comsimonapilolla/Depositphotos.com

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást