Nem értik, mit miért csinálunk, nem értik, hogyan vagyunk képesek tiszta szívvel szeretni bárkit, bárkit ezen a világon. Nem értik, nem ismerik a motivációt, ami félelmet kelt bennük… bizalom helyett. Meddig kell még nagyon szeretnünk, hogy megnyerjük azt a bizalmat, amit mások csak úgy megkapnak…
Az emberek nem értik, hogy miért van az, hogy mi bármit kimondhatunk… Nem értik, és nem tudják, mert nem látják, hogy mennyit sírunk, amikor bántanak minket őszinteségünk miatt…
Nem értik, honnan van erőnk… megmondom. A sírós percekből, azokból, amikor felnézünk a könnygyűjtemény alól, és meglátjuk a napot, a lehetőséget… bármiben. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek… csak sokkal több a felelősségünk, melyet érzünk is… Nemcsak magunk iránt, hanem mindenki iránt. Ezért nem tudunk gyűlölni, nem tudunk irigyek lenni… minden mögött meglátjuk a fáradtságot, a könnyeket, a tiszteletre méltó akaratot… és meg akarjuk tanulni a hogyanokat, irigység helyett. Olvass még a témában
Igen, ilyen egy vízöntő nő élete… nem tragédia, inkább komédia. És túl sűrű. Szóval, vízöntő nőként mindkettőnknek kijárt a jóból, ahogy a rosszból is, és szerelmekből is megkaptuk a magunkét, a mindent elsöprőt, a furcsát. De olyat ritkán kapunk, melyben azt érezzük, fontosak vagyunk. Mi nem hiszünk a szavaknak… mint mondtam, olyanok vagyunk, mint a gyerekek. Megérezzük, ha át akarnak minket verni…
