Gyakran elveszítjük az anyaságon kívüli többi szerepkörünket, kizárólag az anyai szerepre koncetrálunk, holott 1 éve még vállalatot vezettünk, jogi tanácsokat adtunk, vagy más, komoly és felelősségteljes munkát végeztünk. A következő lista az ilyen változásokat sorolja fel. Érdemes kellő öniróniával olvasni, de azért elgondolkozni azon, mennyi jellemző ezekből ránk ezekből?!
Párunkat már nem nevén, hanem „apa”-ként emlegetjük. Így szólítjuk olyan helyzetekben is, ahol a gyerek nincs a közelben, sajnos néha kifejezetten intim pillanatokban is.
A világ összes beszédtémájából azonnal képesek vagyunk a gyereknevelésre váltani. Ugyanez fordítva nem működik.
A közösségi oldalakon sokszor felismerhetetlenek vagyunk, mivel kizárólag a gyerekünkről közlünk fotókat.
Minden szót kicsinyítő képzővel látunk el, ha kell, ha nem. A tej már tejcsi, a hús pedig husika attól függetlenül, hogy a gyerekünket kínáljuk vele, vagy a boltban kérjük.
A retikülünkben a sminkkellékeket felváltották a zoknik és pelenkák, kekszek, hangosan csörgő gyerekjátékok.
Ruhát már úgy választunk, ahogy gyerekruhát. Fotosabb, hogy egy aranyos állatka legyen rajta, mint az, hogy jól is álljon.
Bárkivel megszakítjuk a kommunikációt mondat közepén, ha a gyermek mutatni vagy mondani akar valamit. Ugyanígy telefonos beszélgetés közben is megkérdezzük a gyereket: „Pisilni kell?”
Bárkitől gondolkodás nélkül megkérdezzük, hogy mikor szeretne gyereket. Néha csak utólag jövünk rá, hogy milyen tapintatlanok lehettünk.
Ha szintén gyerekes nővel találkozunk, akkor sokszor csak a másik gyereknek köszönünk.
A játszótéri anyukáknak megszűnt a hivatalos neve. Új megnevezésük a gyerekkel azonosítja be őket, például: „Petike anyukája”.
Saját gyerekünkről nem úgy beszélünk, mint „ő”, hanem a „mi” formát használjuk. Például „Ötöst kaptunk.”, vagy a különösen morbid „Bepisiltünk” és „Bekakiltunk”…