Karrierista kismamák?
Vannak családok, ahol lehetőségeiket és elképzeléseiket, terveiket mérlegre téve úgy döntenek, hogy az egyik szülő – jellemzően az anya – otthon marad a gyermekkel, vagy gyermekekkel, és nem tér vissza a munkaerő-piacra. Ha ez a felállás mindenki számára kielégítő, akkor természetesen ez rendjén is van, de sokan, amikor a gyerek eléri a bölcsődés vagy óvodás kort, vissza szeretnének térni a munkába.
Ennek a döntésnek szintén több oka lehet: egyrészt fennállhat mindkét szülő részéről az igény, hogy megőrizze önállóságát, saját bevételi forrását, a gyakorlatban is hasznosítsa azt a tudást, amit esetleg éveken át tanult, amiért képezte magát. Elég elhamarkodott dolog lenne ezt önzésnek nevezni – boldog és egészséges gyermekeket úgy is lehet – sőt, talán csak úgy lehet – nevelni, ha közben egyik szülő sem csinál magából áldozati bárányt, és mondd le minden olyan dologról, ami valójában fontos neki.
A karrierépítés szép és hangzatos gondolat, de amikor a munkába való visszatérésről van szó, természetesen sokkal gyakorlatiasabb szempontok is szerepet kapnak: nyugati országokhoz képest az egy keresős családmodell itthon csak elég keveseknek opció, a legtöbb család nem engedheti meg magának, hogy hosszú távon arra rendezkedjen be, hogy kizárólag az egyik szülő bevételéből éljenek. Arról nem is beszélve, hogy egy 2013-as német tanulmány szerint a munka nélküli nők nagyobb eséllyel vannak kitéve a családon belüli erőszaknak, egy pszichológiai tanulmány szerint pedig a munkanélküliség komoly faktor lehet a depresszió jelentkezésében, ami a nőkre egyébként is nagyobb kockázatot jelent, mint a férfiakra. Olvass még a témában
Mindez persze nem jelenti azt, hogy otthon maradó anyukaként ne lehetne boldog és kiegyensúlyozott családi életet élni, pusztán aláhúzza annak a fontosságát, hogy megteremtsük a munkába való visszatérés lehetőségét az édesanyáknak.
