„Máris visszamentél dolgozni?”, „Nem túl korai egy kicsit?” Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombázzák azokat az anyukákat, akik gyermekük születése után, nem várják meg a három éves kort és visszamennek dolgozni, vagy tanulni. De, csak azért mert valaki nincs 0-24-ben csemetéjével nem kell egyből leírni. Attól még ő is lehet jó édesanya. Sőt!
Aztán persze, ott van az „És nincs lelkiismeret furdalásod, amikor ott kell hagynod a gyereket?” típusú kérdések. Köszönöm kérdésed, hogyne lenne. De van úgy, hogy az embernek haladni kell tovább az életével és nem állt meg az idő, azért mert anyuka lett. Van úgy, hogy nem lehet mire várni, akkor kell menni és megalapozni a jövőt. Én négyhónapos kislányommal kezdtem meg egyetemi éveimet és ezzel együtt a harcot a folyamatos lelkiismeret furdalással is. Mert kinek van kedve, vizsgázni menni, amikor birkózhatna otthon a gyermekével? Vagy Zh-ra készülni, alvás helyett? Mert ugye minden babamagazin azt mondja, hogy a mamák akkor aludjanak, amikor a babák, akár délután van, akár este. Na, ez az, ami sose jött össze. De nem bánom. Minden nehézség ellenére, jó volt együtt az egyetem és a kisbaba. Sokszor azt éreztem, hogy a bölcsészekkel nem bírnék ki több időt és akkor nagyon jól esett „lebutulni” a kislányomhoz és csak gügyögni, gyönyörködni benne. Aztán persze a játszótérből is hamar elege lehet az embernek. Ilyenkor meg az esett jól, hogy egy méternél magasabb emberekkel beszélhettem, értelmes előadásokat hallgathattamolyanoktól akik nem vágják nekem a homokos lapátot.
Sajnos sokszor lehet találkozni az anyatársak lebecsmérlő pillantásaival, amiért egy dolgozó/ tanuló nő nem törődik eleget a gyerekével. Be kell vallanom sokszor én is ezt gondoltam magamról, ezért esett még rosszabbul mások véleménye. Próbáltam úgy szervezni az életemet, hogy csak kevés időre kelljen elmennem otthonról, a tanulást pedig úgy időzíteni, amikor alvás idő volt. És láss csodát! Már négy éves a kicsi lány és nem látom rajta, hogy maradandó lelki sérüléseket szenvedett volna. A folytonos lelkiismeret-furdalás és a kimaradt idő miatt, amikor vele voltam csak rá figyeltem és vele törődtem. A gyerekeknek pedig attól nem lesz baja, ha több időt tölt az apjával, vagy a nagymamamájával. Sőt!
Egy kutatás szerint a szülőknek kár aggódnia, mert a gyermek kognitív fejlődését, az érzelmi jólétét vagy a magatartásbeli viselkedését nem az határozza meg, hogy az anya napra lebontva hány órát tölt el vele.
Vekerdy Tamás szerint például a folyamatos jelenlét gyakran inkább csak kárt okoz, mint egy félnapos távollét, hiszen az az anya, aki mindent jól akar csinálni és egyfolytában a gyerek kívánságait lesi, kialvatlanok ezért pedig előbb utóbb stresszesek lesznek, ami miatt bűntudathoz vezet. A pszichológusok egyet értenek abban, jobb egy kiegyensúlyozott dolgozó anya, mint egy elégedetlen otthon maradó. Döntsük el menyire fontos, visszamennünk a munkába akár egzisztenciális akár lelki okokból. Gondoljuk át, mennyire viselne meg minket gyermekünk hiánya és el tudnánk-e bánni a lelkiismeret furdalással. Ha mindez még nem menne és nem a létfenntartás múlik rajta, akkor inkább még várj. Hiszen kisbabád sose lesz többet egy, kettő, vagy három éves. Viszont ha, úgy érzed, szükséged van a környezetváltozásra akkor csak a kritikus tekintetek miatt ne maradj otthon! Gyermeked is megérzi, ha egy elégedett anyuka várja otthon.
Akárhogy is van, ne akarjunk mindent tökéletesen csinálni, mert az úgy is lehetetlen és csak frusztráltak leszünk. Próbáljunk gyermekünkkel minőségi időt tölteni és szeretetteljes, bizalmi kapcsolatot kiépíteni.