A sírni hagyás ilyen vagy olyan változatai alvástréning címszó alatt még ma is több gyereknevelési könyvben felbukkannak. Pedig ideje lenne végképp elfelejteni ezt az egyébként új keletű módszert.
Az alvástréning viszonylag új jelenség, még azokban az országokban is, ahol ma már meglehetősen gyakori. A BBC Futureszerint a 19. század előtt úgy tűnt, hogy az újszülöttek szülei nem aggódtak különösebben a csecsemők alvása matt. Ez megváltozott, mivel az ipari forradalom hosszabb munkanapokat hozott, és a viktoriánus korszak hangsúlyozta a függetlenedés fontosságát, még a babák körében is.
1892-ben a „gyermekgyógyászat atyja”, Emmett Holt odáig ment, hogy azzal érvelt, hogy az egyedül sírás jót tesz a gyerekeknek. „Az újszülöttnél a sírás kitágítja a tüdejét” – írta népszerű szülői kézikönyvében. Egy csecsemőnek egyszerűen hagyni kell, hogy “kisírja magát”, állította Holt. “Ez gyakran egy órát vesz igénybe, szélsőséges esetekben pedig két-három órát. A második küzdelem ritkán tart tovább 10 vagy 15 percnél, és ritkán lesz szükség a harmadikra” – tette hozzá.
A sírva hagyás tehát a már 19. század végén megjelent, de csak az 1980-as években vezették be az első hivatalos sírni hagyó „programokat”. 1985-ben Richard Ferber támogatta az általa „kontrollált sírásnak” vagy „fokozatos kioltásnak” nevezett módszert, amely hagyja, hogy a gyermek egyre hosszabb ideig sírjon. (Később azt mondta, hogy félreértették, és a közhiedelemmel ellentétben nem javasolja ezt a megközelítést minden rosszul alvó gyermeknek.) 1987-ben Marc Weissbluth odáig ment, hogy azt tanácsolta, tegyék a csecsemőt a kiságyába, és zárják be az ajtót.
A mai napig bevett módszer
Némi változtatással, de az alvástréning módszerek a mai napig fennmaradtak, és egy 2006-os tanulmány, amely 40 népszerű szülői könyvet vizsgált, azt találta, hogy kétszer annyian támogatták a sírni hagyást, mint az ellenkezőjét. Egyes könyvek azt javasolják, hogy még újszülöttek esetében is kövessenek valamilyen alvástréninget és kontrollált sírva hagyási módszert a szülők.
Érdemes megjegyezni, hogy még azok a kutatók is, akik az alvási beavatkozásokat szorgalmazzák, köztük Hall is, károsnak tartják ennyire fiatalon, 6 hónapos kor előtt megkezdeni az alvástréninget.
Azt is mondják, hogy nem javasolnák az alvástréninget azoknak a gyermekeknek, akik hajlamosabbak lehetnek a pszichés károsodásra. Azok a csecsemők, akik traumát szenvedtek el, vagy nevelőszülőknél voltak, vagy szorongó vagy érzékeny temperamentumúak, érdemes kerülniük ezt. (Szoptatási szakértők szerint a szoptató anyáknak további okuk van hat hónapig várni az alvási tréninggel. A korai éjszakai elválasztás ugyanis csökkentheti a tejtermelést.)
Mi történik valójában sírva hagyás közben?
Nos, abból, hogy még maguk a módszer kidolgozói sem javasolják a tréninget az “érzékeny” csecsemőknek, lehet sejteni a választ. Melyik csecsemő ne lenne ugyanis érzékeny?
A sírás egy ekkora baba esetében nem valamiféle manipulatív módszer, csupán egy igény kifejezése. Egy igényé, amely adott esetben lehet az éhség, a szomjúság, vagy akár csak a magára hagyottság érzése is. Ezekre az igényekre nem reagálni minden bizonnyal traumatizálja a csecsemőt. És ha mindez nem lenne elég: minden “sikertörténet” dacára a tudományos kutatások azt támasztják alá, hogy az alvástréning nem működik, vagyis nem úgy, ahogyan azt a szülők elképzelik.
A kisbabák ugyanis nem fogják végigaludni az éjszakát – egyszerűen nem így működik még az alvásciklusuk. Ráadásul az alvástréningen átesett babák ugyanolyan gyakran ébrednek, mint társaik.
A babák tehát nem fogják megtanulni átaludni az éjszakát, csak azt tanulják meg, hogy fölösleges sírással jelezni az igényüket a gondozójuk közelségére, mert a sírásukra úgysem érkezik válasz. Ez pedig, noha rövid távon talán kényelmesebbé teszi a szülők életét, valószínűleg nem egy olyan ár, amit az átaludt éjszakáért fizetni akarnak.