Az alvástréning viszonylag új jelenség, még azokban az országokban is, ahol ma már meglehetősen gyakori. A BBC Futureszerint a 19. század előtt úgy tűnt, hogy az újszülöttek szülei nem aggódtak különösebben a csecsemők alvása matt. Ez megváltozott, mivel az ipari forradalom hosszabb munkanapokat hozott, és a viktoriánus korszak hangsúlyozta a függetlenedés fontosságát, még a babák körében is.
1892-ben a „gyermekgyógyászat atyja”, Emmett Holt odáig ment, hogy azzal érvelt, hogy az egyedül sírás jót tesz a gyerekeknek. „Az újszülöttnél a sírás kitágítja a tüdejét” – írta népszerű szülői kézikönyvében. Egy csecsemőnek egyszerűen hagyni kell, hogy “kisírja magát”, állította Holt. “Ez gyakran egy órát vesz igénybe, szélsőséges esetekben pedig két-három órát. A második küzdelem ritkán tart tovább 10 vagy 15 percnél, és ritkán lesz szükség a harmadikra” – tette hozzá.
A sírva hagyás tehát a már 19. század végén megjelent, de csak az 1980-as években vezették be az első hivatalos sírni hagyó „programokat”. 1985-ben Richard Ferber támogatta az általa „kontrollált sírásnak” vagy „fokozatos kioltásnak” nevezett módszert, amely hagyja, hogy a gyermek egyre hosszabb ideig sírjon. (Később azt mondta, hogy félreértették, és a közhiedelemmel ellentétben nem javasolja ezt a megközelítést minden rosszul alvó gyermeknek.) 1987-ben Marc Weissbluth odáig ment, hogy azt tanácsolta, tegyék a csecsemőt a kiságyába, és zárják be az ajtót.
A mai napig bevett módszer
Némi változtatással, de az alvástréning módszerek a mai napig fennmaradtak, és egy 2006-os tanulmány, amely 40 népszerű szülői könyvet vizsgált, azt találta, hogy kétszer annyian támogatták a sírni hagyást, mint az ellenkezőjét. Egyes könyvek azt javasolják, hogy még újszülöttek esetében is kövessenek valamilyen alvástréninget és kontrollált sírva hagyási módszert a szülők.
Érdemes megjegyezni, hogy még azok a kutatók is, akik az alvási beavatkozásokat szorgalmazzák, köztük Hall is, károsnak tartják ennyire fiatalon, 6 hónapos kor előtt megkezdeni az alvástréninget.
Azt is mondják, hogy nem javasolnák az alvástréninget azoknak a gyermekeknek, akik hajlamosabbak lehetnek a pszichés károsodásra. Azok a csecsemők, akik traumát szenvedtek el, vagy nevelőszülőknél voltak, vagy szorongó vagy érzékeny temperamentumúak, érdemes kerülniük ezt. (Szoptatási szakértők szerint a szoptató anyáknak további okuk van hat hónapig várni az alvási tréninggel. A korai éjszakai elválasztás ugyanis csökkentheti a tejtermelést.)
Mi történik valójában sírva hagyás közben?
Nos, abból, hogy még maguk a módszer kidolgozói sem javasolják a tréninget az “érzékeny” csecsemőknek, lehet sejteni a választ. Melyik csecsemő ne lenne ugyanis érzékeny?
A sírás egy ekkora baba esetében nem valamiféle manipulatív módszer, csupán egy igény kifejezése. Egy igényé, amely adott esetben lehet az éhség, a szomjúság, vagy akár csak a magára hagyottság érzése is. Ezekre az igényekre nem reagálni minden bizonnyal traumatizálja a csecsemőt. És ha mindez nem lenne elég: minden “sikertörténet” dacára a tudományos kutatások azt támasztják alá, hogy az alvástréning nem működik, vagyis nem úgy, ahogyan azt a szülők elképzelik.
A kisbabák ugyanis nem fogják végigaludni az éjszakát – egyszerűen nem így működik még az alvásciklusuk. Ráadásul az alvástréningen átesett babák ugyanolyan gyakran ébrednek, mint társaik.
A babák tehát nem fogják megtanulni átaludni az éjszakát, csak azt tanulják meg, hogy fölösleges sírással jelezni az igényüket a gondozójuk közelségére, mert a sírásukra úgysem érkezik válasz. Ez pedig, noha rövid távon talán kényelmesebbé teszi a szülők életét, valószínűleg nem egy olyan ár, amit az átaludt éjszakáért fizetni akarnak.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!