Én egyet értek Dr. Benjamin Spock-kal, aki azt mondta, hogy egy gyermek eleinte egy kartondobozban is elfér, ha jól ki van bélelve. Ez persze erős túlzás, de nem gondolom – három gyerekkel a hátam mögött -, hogy mindenből a legjobbat kell kapnia egy gyereknek. A szülők szeretnek nagy túlzásokba esni, látjuk nap, mint nap, hogyan kényeztetnek gyermekeket boldogtalanná.Azt is érdemes számba venni, hogy legyen aktuálisan bármilyen jól fizető munkája az embernek, legyen bármilyen anyagi biztonsága, a világ kiszámíthatatlan, és könnyen elveszthet bármit. Ahogyan meg is szerezhet, kitartással, leleményességgel, odafigyeléssel, munkával.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Egyre kevesebb gyermek születik ma, Magyarországon. Fele annyi, mint amennyit a fiatalok eleinte terveznek. Az elmúlt egy-két évben talán egy kicsit változott a helyzet, de mégis, sokkal kevesebb a születés, mint amennyi ,,ideális” lenne. Ezt mondja a statisztika és az állam. Számos okuk van a fiataloknak, ám én mégis azt mondom, hogy a legfőbb ok az önzés.
Az első számú ok: az anyagi helyzet
Nincs elég támogatás
Igen, kevés a bölcsődei férőhely, és az óvodák is szegények, de kompromisszumokkal, lemondásokkal és ésszerűséggel ezek a problémák áthidalhatóak. Igen, a kisgyermekes anyákat nem szívesen foglalkoztatják, de amíg otthon van az anyuka, tovább tudja képezni magát, ami nem csak munka szempontjából jó, hanem a beszűkülő látásmód ellen is, amit az otthonlét idéz elő. Talán sokkal soványabb a családi kassza, és több a kiadás, de némi leleményességgel, szorgalommal, és – szintén – némi lemondással megoldhatók a hétköznapok.