Így állítsd le, ha valaki túl sokat beszél: az udvarias megoldás

Két héttel ezelőtt végre részt vettem egy felnőtteknek szóló programon – ez számomra felüdülés volt. Egy kicsit magam mögött tudhattam a 0-24 órában zajló anyuka-létet. Alig vártam a nagy napot, ám arra nem készülhettem fel, hogy az egyik legbőbeszédűbb, régen látott ismerősöm is velünk tart majd.

Ennek az lett az eredménye, hogy cseppet sem volt pihentető a kiruccanás, ugyanis az illető mit sem változott: pontosan ugyanolyan cserfes maradt, mint volt, ráadásul nagyon negatív a hozzáállása mindenhez, így a maradék energiáimat is alaposan megcsapolta. Szerencsére azért volt pár trükköm ellene, amit úgy vethettem be, hogy közben nem bántottam meg…

Szakítsd félbe udvariasan

Néhány ismerős esetében elég az udvarias félbeszakítás, sokan ugyanis észre sem veszik, hogy túlságosan belemerültek a mondandójukba. Ilyenkor megfelelő, ha udvariasan megállítod az illetőt:

„Ne haragudj, egy pillanatra félbeszakíthatlak?”

Ez a legtöbbször kizökkenti az ismerőst a gondolatmenetből, esetleg rá is eszmél arra, mennyire sokat beszélt és bocsánatot kér, amiért csak magával foglalkozott. Egy ilyen mondat arra is felhívja a figyelmét, hogy a beszélgetés két ember közötti interakció, ő pedig gyakorlatilag hangosan gondolkozott. Nem bántó, vagy éppen sértő tehát, ha valakit udvariasan megállítasz a mondat közepén sőt, jó eséllyel éppen ő lesz az, aki majd udvariatlannak érzi magát.

De hogyan tovább? A félbeszakítással nem ér véget a beszélgetés, ellenben kínos csend veheti a kezdetét, ha nem tudod, mit is mondj ezek után. Annak érdekében, hogy gördülékeny legyen a továbblépés, érdemes összefoglalnod a hallottakat.

Pár mondatban mondd el, mit értettél meg abból, amit perceket át hallgattál.

Ezzel többszörösen jól jársz: azt közvetíted, hogy figyeltél, tisztázni tudjátok az esetleges félreértéseket, megszűnik a beszélgetőpartnered rossz érzése, valamint új alapokkal tudjátok elkezdeni a témát.

Sokan jól reagálnak erre a félbeszakításra és ismét a normális formában folytatják a beszélgetést, de akadnak olyanok is, akik túlságosan belelovallják magukat, és újra visszatérnek a megállíthatatlan szófolyamhoz. Ebben az esetben sajnos vagy meg kell ismételned az udvarias megszakítást, vagy komolyabb eszközökhöz kell nyúlnod. 

AndreyBezuglov/depositphotos.com

Ne kritizáld egyből

Egy idő után mindenkinél elszakad a cérna, de ha az a cél, hogy ne bántsd meg a beszélgetőpartneredet, akkor érdemes fokozatosan növelned az ellenállásodat, és nem egyből durván közbevágnod. Ennek egyik módja, ha nem kritikával, negatív véleménnyel illeted, hanem megnyugtatod a felől: érted és megérted az érzéseit. Még javíthatsz is a kapcsolatotokon, ha elmesélsz egy hasonló történetet, ami veled esett meg, ezzel is igazolva, hogy pontosan tudod, mit él át. (Akkor is, ha nem mesél róla még órákon át.)

Ha ez nem működik, akkor jó választás a hallgatás, valamint a kitérés. Sajnos az én ismerősöm azok közé tartozik, akiknek nem csak az nem tűnik fel, hogy irdatlanul sokat beszélnek, hanem az is, hogy a válaszokra bántóan reagálnak.

Gyakran hiába próbálkoztam azzal, hogy megértően bólogattam és megpróbáltam legalább becsatlakozni a beszélgetésbe, őt jól láthatóan nem érdekelte az én történetem, csak a sajátjait hajtogatta.

Ilyen helyzetben már bárki felléphet határozottabban, nem kell mindenáron udvariasan kimértnek lenni, mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját határait megvédje – és azok tiszteletére másokat is megkérjen. Ha úgy érzed, hogy semmi sem működik, még mindig mondhatod azt, hogy szeretnél kicsit egyedül lenni, folytatnád a munkádat, vagy amit éppen csinálsz. Mindezt illedelmesen is megteheted, és bűntudatot semmiképpen sem kell érezned miatta.

Ha közeli ismerős…

Előfordulhat, hogy nem egy kolléganőd, távolabbi ismerősöd, hanem akár a családtagod, gyermeked igazán bőbeszédű. Bár akad, akinek ez a személyiségének a része: rengeteg kisgyermek édesen cserfes, még ha ez nagyon fárasztó is egész nap, valójában nincs vele komolyabb teendő. Felfedeznek, kíváncsiak, érdeklődnek, ezért tesznek fel folyton kérdéseket és ezért beszélnek megállás nélkül. Azonban gyakran megesik, hogy a kicsik azért fecsegnek folyton, mert így próbálják felhívni magukra a figyelmet, ezzel igyekeznek elérni, hogy a szüleik többet figyeljenek rájuk, meghallgassák őket.

Az is lehet, hogy több fizikai kontaktusra, ölelésre, odafigyelésre van szükségük, vagy azért beszélnek annyit, mert egy érzést, gondolatot nem tudnak még megfelelően kifejezni – így próbálják körülírni.

A felnőttek esetében is figyelmeztető jel lehet az állandó fecsegés, főleg akkor, ha az illető egyébként nem egy szószátyár típus. Ez a magatartás ugyancsak utalhat a figyelem- és szeretethiányra, de az is előfordulhat, hogy nyomja valami az illető lelkét sőt, még a bűntudat jele is lehet az állandó tématerelés.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!