Ismerjük a gyenge oldalainkat, mégsem dolgozunk rajtuk
Általában kétféle embertípus létezik, amikor a személyes gyengeségekkel való szembenézésről van szó. Az első típusba azok tartoznak, akik azt állítják, hogy nincsenek gyengeségeik, és ezért nem látják szükségét, hogy bármin is dolgozzanak. Ez persze nem több, mint az önámítás veszélyes formája.
Mindannyiunknak vannak olyan aspektusai, amelyeken javíthatnánk. Ha azt állítjuk, hogy hibátlanok vagyunk, az gyakran az önreflexióra és a fejlődésre való hajlandóság hiányának jele. Ez a gondolkodásmód arra késztet bennünket, hogy figyelmen kívül hagyjuk a problémáinkat, ha azok nem zavaróak azonnal. Hajlamosak vagyunk azt gondolni: „Hacsak ez a probléma nem teszi teljesen tönkre az életemet, nem kell foglalkoznom vele”, elfelejtve, hogy a megoldatlan problémák általában újra és újra utat fognak találni a felszínre.
A második típusba azok tartoznak, akik elismerik a gyengeségeiket, de halogatják azok fejlesztését. Lehet, hogy elismerik: „Igen, van bennem valami, amin dolgozni kell”, de különböző okokból kerülgetik a cselekvést. Vannak, akik tervezgetik, hogy pszichológus vagy coach segítségét kérik, de aztán ezt mégsem teszik – vagyis, a lelkük mélyén tudják, hogy lenne mit fejleszteniük, mégis egy helyben toporgással vesztegetik az idejüket. Olvass még a témában
Ha ebbe a kategóriába esel, ne legyél túl szigorú magadhoz: nagyon is emberi viselkedésről van szó, és sokan esünk ebbe a hibába. Segíthet azonban, ha őszinte vagy magadhoz: gondold végig, mik azok a gyengeségeid, amelyek hátráltatnak az életben, és azt is, miért nem teszel semmit azért, hogy fejleszd őket.
