Életmód / Család

5 kérdés (és válasz) az örökbefogadásról, amit mindenki fél feltenni

Az örökbefogadás érzékeny téma. A leendő szülőknek nehéz feldolgozni, ha nem lehet saját gyerekük és míg egyeseknél fel sem merül, másoknál egyértelmű, hogy a következő lépés az örökbefogadás, mely köztudottan nem könnyű procedúra. Akár örökbefogadott gyerek, vagy örökbefogadó szülő vagy – vagy tervezel az lenni – ez az az öt kérdés, amit ezzel kapcsolatban mindenki fél feltenni.

Hogyan mondjuk el gyerekünknek, hogy örökbe fogadtuk?

Van olyan szülő, aki sosem mondja el, de ez kockázatos mert felnőttkorban bármikor kiderülhet valami orvosi kérdés kapcsán. Erre ugyan nincs bevett módszer, de abban minden szakember egyetért, hogy ötéves kornál tovább nem érdemes vele várni és akkor sem egy leülős, teátrális „nagy beszélgetés” során kell közölni a gyerekkel. Az a legjobb, ha olykor szóbahozzuk, a korának megfelelően, de akár már totyogós korában is, hogy úgy nőjön fel, hogy tud róla és számára ez természetes felállás. Minél később tudja meg, annál nagyobb a veszélye, hogy nem egy pozitív dologként fogja majd fel, hogy adoptált.

Miért van az, hogy valaki könnyen elfogadja, valakit pedig megvisel, hogy örökbefogadott?

Ez a kérdés nagyban függ attól, hogy kit mikor fogadtak örökbe. Akit egészen kiskorában, annak valószínűleg nem lesznek problémái ezzel, de aki később talált rá az „örök családjára”, annak nehezebb elfogadni ezt a tényt. Minél később adoptálnak egy gyereket, annál nehezebben fog beilleszkedni az új környezetébe, mert ki lett szakítva a megszokott életéből és később is nehezebb lesz, mert vannak emlékei a családja előtti időkből. A pszichológusok szerint a legfontosabb, hogy folyamatosan erősítsük benne, hogy mi a végső otthona vagyunk, így nagyobb biztonságban érzi majd magát és kevésbé gondol arra, hogy volt idő, mikor árva volt.

Caroline Hernandez/unsplash.com

Hogyan felejtessem el vele a gondolatot, hogy róla lemondtak a vér szerinti szülei?

 Ez egy olyan érzés, amin előbb-utóbb minden adoptált gyerek elgondolkodik. Ha megkérdezi, hogy miért mondtak le róla, a legcélravezetőbb az őszinteség, de úgy tálalva, hogy ne bántsuk meg az érzéseit. Elmondhatjuk neki, hogy a szülei még túl fiatalok voltak, vagy hogy nem álltak úgy anyagilag, hogy boldog életet tudtak volna neki biztosítani. Erősítsük benne a pozitívat: hogy ő különleges, amiért az örök családja rátalált és ő azóta is mekkora ajándék nekik. 

Ha szerető családban él, miért akarja felkutatni a vérszerinti szüleit?

A legtöbben fiatal felnőttként jutnak el oda, hogy elkezdi őket komolyabban érdekelni, honnan jöttek és miért alakult így az életük, hogy örökbe adták őket. Sokan ilyenkor titokban kezdenek nyomozni, mert nem szeretnék megbántani ezzel a „nevelőszüleiket”. Ez egy teljesen természetes törekvés, hogy az ember tudni szeretné, honnan jött, milyenek a vér szerinti szülei, kire hasonlít, kinek az orrát örökölte stb. Ez természetes kíváncsiság és nem az áll mögötte, hogy nem szereti a jelenlegi szüleit, csak többet szeretne tudni önmagáról. 

Szükséges, hogy a gyerek a származása szerint nőjön fel, ha más kultúrából való?

Nálunk még nem olyan elterjedt, de nyugaton már gyakori, hogy a fehér szülők Afrikából vagy Ázsiából fogadnak örökbe gyerekeket és ilyenkor bizonytalanok, hogy mi a jobb neki: ha megismertetik szülőhazája hagyományaival, vagy ha a nyugati szokások szerint nevelik. Ez még sarkalatosabb kérdés, ha testvérei is vannak, akikkel nem szeretnék túl különbözően nevelni. A legjobb megoldás az, ha időnként mondunk és mutatunk neki bizonyos elemeket (étel, ünnepség, ruha, stb.) a saját népéről. Nem kell erőltetni, de biztosítsuk róla, hogyha szeretne többet tudni a gyökereiről, akkor mi ebben maximálisan támogatjuk.  

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást