Ugyanakkor kisgyerekkel néha sokkal nehezebb a karantén, mert
- egy világot éppen felfedezni készülő gyereket nem egyszerű lekötni a lakáson belül vagy a parkban sétálgatva. Minden nap nagyon komoly energiákat kell tenni abba, hogy fizikailag és mentálisan is az életkorának megfelelő stimulációt kapjon.
- nem dőlhetek hátra, nem nézhetek sorozatmaratont és nem aludhatok 11-ig, amikor úgy döntök, éppen elegem van az egész járványból, mert állandó, 24 órás feladatom van.
- a karantén előtt egy újszülöttel voltam itthon, aki a szoptatás miatt az állandó jelenlétemet igényelte. Most, amikor már néha-néha pár órára itt hagyhatnám mondjuk az apukájával is, hogy kicsit beüljek valahova a barátnőimmel, nem tehetem ezt meg. A „karantén” nálam már jóval hosszabb ideje tart, és ezt érzem is magamon.
- nem támaszkodhatok a nagyszülők, rokonok segítségére. Talán még ennél is rosszabb, hogy találkozni sem tudunk velük, így nagyon fontos pillanatokból maradnak ki.
- sok közös programról kell lemondanom, amire pedig nagyon vártam, hogy elmehessünk. Most nem kereshetjük fel a Szabó Ervin Könyvtárban a gyerekrészleget, nincs legkisebbek mozija a Puskinban és nincs Ringató sem. Ezeknek az élményeknek a kimaradása pedig azért is különösen fájdalmas, mert soha többet nem lesz 2 éves a lányom. Olyan élményeket veszítünk most el, amiket soha többé nem tudunk ugyanígy pótolni.
Szóval anyukák, apukák, tartsatok ki! Gyűjtsétek az emlékeket, ahol csak lehet, és gondoljatok arra, hogy hamarosan találkozunk, és együtt nézhetjük, ahogy a gyerekeink elkezdenek felfedezni egy biztonságos világot!
