Ennyi az intim együttlétek optimális száma hetente – kutatások szerint

Ennyi az intim együttlétek optimális száma hetente – kutatások szerint

Címlap / Szerelem / Szex / Ennyi az intim együttlétek optimális száma hetente – kutatások szerint

Elöljáróban csak annyit, hogy nyilvánvalóan nincsenek elvárt számok, már, ami a szexet illeti, hiszen ez mindenkinél egyéni. Mi a következőkben csupán azt szeretnénk elmondani, hogy mire jutottak a szakértők e téren.

A lényeg úgyis az, hogy mindenki a saját és persze a párja igényeit tartsa szem előtt, a következőkben felsorolandó eredményeket pedig használjátok viszonyítási alapként. Na, akkor szeretnétek megtudni, mennyit kellene szexelnetek egy héten?

Friss kapcsolat vs. több éves kapcsolat

Kutatások eredményei egyértelműen bebizonyították, hogy a kapcsolat első évében a párok nagy része hetente többször is szexel. Ez azért nem annyira meglepő ugye?

A második évtől azonban csupán a párok háromnegyede tartja meg e jó szokását, a többiek pedig mindössze már csak egyszer bújnak össze.

A kutatás azt is bebizonyította, hogy a negyedik évre csupán a párok 80 százaléka, míg a hetedik év végére már csupán minden második pár van együtt heti szinten.

Az arany közép, avagy heti kettő az ideális?

A kérdéses kutatásban mindenféle korosztályt vizsgáltak, ennek tükrében pedig azt állapították meg, hogy a házasok átlagosan éves szinten csaknem 100 alkalommal bújnak ágyba.

Míg a húszas éveikben járó fiataloknál ez akár évi 120 alkalomra is emelkedhet.

Mindebből persze átlagoltak a szakértők és arra a következtetésre jutottak, hogy az ideális szám, már ami a szexuális együttléteket illeti, heti kettő.

A szex, mint a kiegyensúlyozottság titka

Na, jó, azért azt biztosan te is észrevetted, hogyha gyakrabban szexel, sokkal kevésbé vagy stresszes?

Ezt teljesen természetes, hiszen szex közben a test endorfint szabadít fel, ezáltal pedig sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezheted magad.

Ami pedig a legjobb az egészben, hogy ha rendszeresen szexelsz, pláne az esti órákban, akkor garantáltan nem lesz gondod az elalvással sem.

Mi szól még a rendszeres szex mellett?

Persze az élvezeti értékei mellett. Nos, a rendszeres szexnek, mint tudjuk és a fentiekből is kiderült számos pozitív hatása van.

Azonban fontos megemlíteni, hogy többek között a mellrák kialakulásának kockázatát is csökkenti, emellett erősíti a szíved, végső soron pedig az alakod megőrzésében is szerepet játszik.

Egy-egy hancúr alkalmával ugyanis 3-500 kalóriát is simán elégedhetsz.

De most akkor mennyi az annyi?

Lényegében annyi, amennyi neked és a párodnak jól esik. A szakértők ugyanis arra is keresték a választ, hogy vajon boldogabbak-e azok a párok, akik napi többször is összebújnak, mint azok, akik hetente csak egy-két alkalommal szexelnek.

Meglepő eredményre jutottak, miszerint a napi többször hancúrozó párok semmivel sem boldogabbak, kevesebbet szexelő társaiknál.

Éppen ezért nem érdemes ráfeszülnöd a számokra, csináljátok akkor, amikor valóban jól esik, hiszen a legfontosabb, hogy mindketten élvezzétek a dolgot.

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!