„Az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen.” Így vélekedett német tanárom, amikor az esti tagozaton mentségeket kerestünk. Aztán ott van az aranyigazság: „A te napod is pontosan annyi órából áll, mint Albert Einsteiné, Leonardo da Vincié vagy Bill Gatesé.”
Kérdések
Felvetődik hát a kérdés: kell-e hajszolni az élvezeteket, élményeket, minden időt szükséges-e kitölteni valamivel ami hasznos? Az is nagy kérdés, hogy csak azon múlik-e az ember sikere, hogy jól osztja-e be az idejét.
Amikor az időre gondolunk, hajlamosak vagyunk rövid távon gondolkozni, mondván, ki tudja, hogy mi lesz – mondjuk – tíz év múlva. Aztán eljön a „tíz év múlva”, és rájövünk, ugyan ott vagyunk, ahol tíz évvel ezelőtt. Nem fejlődtünk érdemben túl sokat.
Az emberek értelmesebbik fele ilyenkor neki áll, és tesz valamit a következő tíz évért, a nem annyira értelmes ember pedig legyint egyet: most már minek csináljak bármit is.
Az élet folyamatos tanulás
Nem csak átvitt értelemben igaz az. Harmincévesen az ember úgy gondolja, minden fontos dolgot tud a boldoguláshoz. El kell, hogy keserítsem a harmincasokat. Az ez utáni időszak az, amikor kétszer annyit kell tanulni, mint eddig. Többnyire iskolában.
Nem csak azért, mert aktuális boldogulásunkhoz szükséges, hanem mert éberen tartja az elmét, és mert elkezd az ember ebben az időszakban vágyni a tudásra. Arra a fajtára, amire addig nem volt ideje, türelme, akarata. Ez az a kor, amikor az ember végig gondolja, mit is ért el álmaiból. Ez az utolsó előtti pillanat, amikor még belefér az idejébe, képes rá.
Kockázat
Azt gondolná az ember, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb kockázatot vállal, hiszen megfontoltabb, és már van veszteni valója. Ez kapitális tévhit. Minél idősebb az ember, valóban annál megfontoltabb, ám pont ennek okán tudja azt, hogy múlik az ideje. Tehát, vagy most lép a tettek mezejére, vagy később már nem lesz rá módja.
A megfontoltság nem az, amikor valamit nem teszel meg, mert rizikósnak látszik. A megfontoltság ott jelentkezik, hogy mielőtt megteszed, tervezel, reálisan mérlegelve, hogy végig tudd csinálni. Beosztod erőd, felméred képességeidet és bátorságot, erőt gyűjtesz a megvalósításhoz.
Szelektálás
Eljön a pillanat, amikor elkezdi az ember kitakarítani életéből a „szemetet”. Hosszadalmas folyamat, hiszen már van az embernek múltja, amitől rossz érzés, nehéz megszabadulni.
Ugyanez vonatkozik a „barátokra” is. Ilyenkor az embernek már nincs ideje ,,jópofizni”, illemköröket leróni. Ilyen korban az ember már élni akar, tartalmas életet, amibe sem a múlt visszafogó tényezői, sem a barátnak hitt emberek nem férnek bele – feltéve, ha valóban saját maga és nem az elvárások irányítják az életét.
Kapcsolatok
Az emberi kapcsolatokat kategorizálni kell. Így nem tűnik az ember élete átjáróháznak, nem érzi úgy folyamatosan, hogy felesleges időt tölt olyanokkal, akikkel nem kellene, sem bűntudata nem lesz, mert olyanokat hanyagolt el, akiket nem kellett volna. Meg kell tanulni azt, hogy melyik kapcsolati típusba mennyi átlagenergiát érdemes belerakni. Az ilyen embert nevezik egyesek számítónak, de ez nem igaz.
A számító ember az, aki mindezt anyagi érdekből teszi, és a lehető legkevesebbet adja magából, miközben sok mindent elvár. Itt csak arról van szó, hogy több időt kell – természetünkből adódóan – családunkkal, szerelmünkkel eltölteni, mint például a haverokkal, de azt is jelenti, hogy nagyon meg kell fontolni, hogy a munkahelyi kapcsolatból lehet-e valós barátság.
Egészség
Már fiatalon, húsz éves kor körül érdemes elkezdeni az esetleges változtatásokat, annak tükrében, hogy felmenőink milyen öröklődő betegségekben szenvedtek. Negyven évesen az ember már sokkal rugalmatlanabb, sokkal nehezebb a berögződött szokásokon változtatni.
A lassú, terv szerinti változtatás sokkal hatékonyabb, sikeresebb. Mindig van aktuális egészségmegőrzésre irányuló divat, de a fő csapásirány ugyanaz, mint húsz éve: sok zöldség, sok folyadék, sok mozgás, kiegyensúlyozott lélekre való törekvés.
Rossz dolog 40-50 évesen rádöbbenni arra, hogy mennyi kárt okoztunk magunknak a Pató Pál úr viselkedéssel.
Azt mondják: az élet rövid. Ez nem igaz, pont annyit élünk, amennyit szükséges, amibe minden belefér, ha akarjuk. Tehát, van időd mindenre, ami fontos, azt viszont te döntöd el, hogy milyen leosztásban kívánod megélni a dolgokat, meg kívánod-e élni a dolgokat.