A házi karantén egy idő után mindenkit megvisel, de azért valóban sokat számít a helyzeten az, hogy hol töltöd ezeket a heteket. Egy kertes házban egyszerűbb megoldani a kinti játékot, szemben például egy társasházzal, ahol még egy kisebb erkély sincs. Olvasónk, Marcsi az utóbbi kategóriába tartozik, két gyermekével ugyanis egy kisebb panelben él a fővárosban, és egyre nagyobb kihívás neki lekötni a gyerekeket.
Egy 3 és egy 7 éves gyermek folyamatos felügyelete amúgy sem egyszerű feladat, de amikor nyűgösek, hiányzik nekik a játszótér, a barátok, és már unalmassá váltak a mesék, még nagyobb kihívással találják szemben magukat a szülők. Marcsi legalábbis egyértelműen így érzi, hiszen nem csak a lányokra kell vigyáznia, de a saját munkáját is el kell végeznie, úgy mellesleg a főzés és házimunka mellett.
Persze a férjem ott segít, ahol csak tud, de az ő munkakörében nem lehetett megoldani a folyamatos itthoni munkát, míg az enyémnél igen. A napjaimat kicsit úgy élem már, mintha robot lennék: korán reggel felkelek, mielőtt a lányok is megébrednének, hogy legalább egy kicsit haladhassak a munkámmal, aztán reggelit csinálok, sort kerítünk a digitális tanulásra, főzök, dolgozom tovább, és közben próbálok néha egy kicsit pihenni is.
Utóbbi nem túl gyakori, mert Hanna és Petra egyre jobban unatkoznak a lakáson belül, többször összekapnak, mint előtte, hangoskodnak, és olyan új játékokat találnak ki, mint hogy ki tud messzebbre ugrani a kanapéról. Az alsó szomszédunk már egyszer fel is jött, amit persze meg tudok érteni, de nekünk sem könnyű 50 négyzetméteren, több, mint egy hónap után csendben eltevékenykedni.
Marcsiék ugyanis egy kétszobás lakásban élnek a belvárosban, erkély és terasz nélkül. A koronavírus elkerülése érdekében ők sem járnak el otthonról, nem találkoztak a nagyszülőkkel már régóta, és sétálni is csak hetente egyszer mennek el.
EdZbarzhyvetsky/depositphotos.com
Mi tényleg odafigyelünk, a boltból is házhoz rendelünk, ha van rá lehetőség. De azért a friss levegő hiányzik a gyerekeknek, és miattuk néha muszáj lemenni egy kicsit. A mi helyzetünk olyan szempontból nehezebb, hogy a közvetlen közelünkben lévő park általában tele van (hiába nem lehetne nagyon kimenni, mégis), ezért leginkább csak a kisebb utcákban tudunk sétálni, biciklizni.
De még így is nem egyszer előfordult már, hogy csúnyán néztek rám, mintha felelőtlen lennék azért, hogy kihoztam a gyerekeimet egy hét után… sőt, sajnos olyan is volt, hogy valaki beszólt nekünk, mondván, hogy lehetne több eszem is. Ha viszont hónapokig a négy fal között ülünk, azzal valószínűleg többet ártok magunknak, mint ha mindenkitől távolságot tartva biciklizünk egy kicsit.
Ugyanis Marcsi szerint a friss levegőn töltött idő után a gyerekek is nyugodtabbak, vidámabbak, és sokkal ritkábbak a veszekedések is. Ilyenkor ők is feltöltődnek, elfáradnak, és jobban alszanak este, amikor legalább a férjével is jut idejük egymásra.
Esténként az ablakból nézzük a várost, de szerintem még soha életemben nem hiányzott ennyire egy kert, vagy akár egy erkély. Korábban a nagyszülők gyakran vigyáztak a gyerekekre, így volt lehetőségünk kettesben lenni, de most nincs így, és még egy udvarunk sincs, ahová elvonulhatnánk 20 percre beszélgetni. Ettől függetlenül igyekszem megtalálni a pozitívumokat a helyzetben.
Örülök annak, hogy egy kicsit lelassult az élet, nem rohanok egyik helyről a másikra, és tudok beszélgetni, játszani a lányaimmal, hiszen már így is túl gyorsan nőnek. De az biztos, hogy minden hasonló helyzetben lévő szülő megérdemli az elismerést, hiszen egyszerre ennyi területen helytállni óriási feladat, karrier, házasság és család terén egyaránt.