Amikor egy nő felkeni a vörös rúzst az ajkára, akkor tudja, hogy ott valami történni fog. Nem csak egyszerűen kisminkelte magát, hanem feltette magára azt a „koronát”, ami biztosan megalapozza a napját. Ha eddig nem használtál sűrűn vörös rúzst, akkor megadjuk neked az okot, amiért ezután biztos, hogy gyakrabban húzod ki a sminktáskádból.
4/5 Nőiessé tesz
Míg egy nude színnel inkább kislányos bájaidat hozhatod elő, addig egy vörös rúzzsal pont az ellenkezőjét érheted el. Gyakorlatilag a ruha nem is annyira számít, hiszen, ha ott a vörös szín az ajkadon, akkor minden figyelem oda szegeződik majd.
Azt figyeltem meg, hogy a legtöbb nő teljesen másként viselkedik, ha felkeni magára ezt a vadító színt.
Megváltozik a tekintetük, a tartásuk és akár hiszed, akár nem, a járásuk is.
Emelt fővel mennek az utcán és tapasztalható még egy enyhe csücsörítés is, amivel csak még inkább szeretnék megmutatni a világnak csodás külsejüket. És milyen jól teszik.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!