Tömegközlekedés várandósan
„38 hetes terhes voltam, éppen terhesgondozásra mentem a metróval. Amikor begurult a szerelvény, a kocsiban már elég sokan voltak, a peronon azonban mellettem egy férfi állt. Odaléptem az ajtóhoz, oldalra álltam, hogy le tudjanak szállni az emberek, a férfi pedig oldalról elém lépett és előttem szállt fel. Ezt ugyan kicsit modortalannak éreztem, de nem foglalkoztam vele különösebben. Amikor viszont óvatos pingvinmozgással – ahogy a terhesség legvégén közlekedik az ember – elindultam az egyetlen szabad ülőhely felé, a férfi a peronról úgy huppant le rá, hogy majdnem fel is lökött, akkor azért eléggé ledöbbentem. Nem vártam, hogy hímes tojásként kezeljenek, de a metró mégis fékezhet, kibillenhetek az egyensúlyomból, ami azért nem vicc… Álltam a nagy hasammal, ami közvetlenül a férfi arcában volt, nem lehetett nem észrevenni. Láthatóan a lehető legkevésbé sem érdekelte, hogy nem csak leülni nem tudok miatta, de még majdnem fel is borított, amikor sietve megakadályozta, hogy leülhessek. Annyira ledöbbentem, hogy meg sem tudtam szólalni. Szerencsére egy hölgy azonnal felállt, és átadta a helyét. A legviccesebb az volt, hogy a férfi körül nagyjából 7-8 nő állt vagy ült, és mindegyikük fejcsóválva és mélységes megvetéssel nézett rá az egész út alatt. Ebből ő az ég adta világon semmit nem vett észre.”
– (Eszter, 31)
