Sokáig az „egó” kifejezést szinte szitokszónak éreztem. Gyerekként is arra tanítottak, hogy ne legyek beképzelt, ne kérkedjek, ne gondoljam, hogy több vagyok másoknál.
Így amikor jöttek a sikereim, mindig inkább hátraléptem kettőt. Féltem, hogy nagyképűnek tartanak, ezért tudatosan lejjebb tekertem magam, mint egy rádiót, amelyen visszaveszik a hangerőt. Biztos vagyok benne, hogy sokan érzitek ugyanezt: te például hányszor nem mondtad el, hogy mire vagy büszke, csak azért, mert féltél, hogy mások szemében „túl sok” leszel?
Mi az az egészséges egó és miért nem ellenség?
A pszichológusok szerint az egó nem más, mint a belső iránytűnk, ami segít eligazodni a vágyaink, a lelkiismeretünk és a külvilág elvárásai között. Ha belegondolsz, ez elképesztően fontos képesség a hétköznapokban: amikor nemet mondasz egy fárasztó programra, mert inkább pihennél, az egód segít megvédeni a határaidat. Amikor ki mersz állni egy munkahelyi ötlet mellett, pedig mindenki mást javasol, szintén az egód húz ki a bizonytalanságból. És amikor kimondod: „Megérdemlem ezt a nyaralást, mert rengeteget dolgoztam érte”, az sem nagyképűség – hanem egészséges önértékelés. Olvass még a témában
Egy időben én is mindent túl reálisan szemléltem: méricskéltem magamat, összehasonlítottam az eredményeimet másokkal, és jellemzően csak a hibákat, hiányosságokat láttam a saját teljesítményemben. Mióta elfogadtam, hogy az egóm segít, sokkal bátrabban merek előre lépni, és jóval több élményt gyűjtök, mert már nem tagadom meg magamtól a jót.
