Mostanában egyre gyakrabban foglalkoztat az, hogy az idő valahogy elszalad mellettem. Minél jobban próbálok kiélvezni minden pillanatot, minél jobban próbálom lassabban élni a napokat, annál gyorsabban tűnnek el a percek.
Ez nem új érzés: már évekkel ezelőtt felvetődött bennem és rendszerint valamilyen szorongás is társult hozzá. Ami talán különös lehet a „mai világban”, hogy a belső feszültség sokkal kevésbé a külsőmről, mint a lelkemről szól.
Nemrég a két gyakorlat közötti pihenőidőben megemlítettem az edzőmnek a gondolataimat, mire ő mosolyogva (a maga pimasz 27 évével) azt mondta: „Tudod, jellemzően azok szoktak ilyeneken agyalni, akiknek semmi okuk sincs rá.” Megköszöntem a bátorító bókot, de mondtam neki, hogy nem a ráncok miatt beszélek erről, hanem inkább lelkileg érzem így. Olvass még a témában
Nőrablás, 20 év korkülönbség, 14 gyerek. „Akkor még más idők jártak” – A te nagymamád is áldozat volt?
30 feletti facér férfiak: Miért alakult így és bánjátok-e?
Te sem dobsz ki semmit? Innen tudhatod, hogy sürgősen szelektálnod kell
Így készíts spirituális fürdőt a gyógyító energiák felszabadításához
Röviddel később elsétált mellettünk egy tizenéves srác, és teljes természetességgel csókolommal köszönt nekem. Hangosan nevettünk a helyzeten, de közben azért éreztem: valamit megint az orrom alá dörgölt az élet.
Ez persze nem egyszeri élmény az esetemben. Amikor ősszel a városban járok, és az újdonsült kilencedikesek elkezdik a középiskolát, gyakran találkozom magázódással, csókolommal. Könnyedén lehetnék az anyukájuk a 36 évemmel, de valahogy ez sem bántja az egómat. A jobb napjaimon kifejezetten élvezem, hogy áramolhatok az öregedés jeleivel.
Belül ugyanis nem azt érzem, hogy öregszem, sokkal inkább, hogy érlelődöm: egyre bölcsebb, tudatosabb vagyok, és ezt nagyon szeretem.
De miért érezzük úgy, hogy az idő felgyorsul?
A pszichológusok szerint az időérzékelésünk radikálisan változik az életkorunk előrehaladtával. Gyerekként egy nyár végtelennek tűnt: a hosszú vakációk, a játékok, az új élmények mind-mind megtöltötték a képzeletünket. A felnőttkor viszont ismétlődő rutint hoz: reggel készülődés a munkába, gyerek oviba vagy iskolába, délután bevásárlás, edzés, vacsorakészítés, hétvégén közös programozás vagy lustálkodás. A napok könnyen összefolynak, visszatekintve sokkal kevésbé különülnek el egymástól.
Ez az oka annak, hogy míg gyermekkorban egy-egy új tanév óriási mérföldkőnek számított, felnőttként néha azt sem tudjuk, hogyan lett hirtelen szeptember. Az emlékek gazdagsága és újdonsága határozza meg, mennyire érezzük lassúnak vagy gyorsnak az idő múlását. Ha sok új dolgot élünk meg, mintha több képkocka kerülne az életfilmünkbe, ha viszont a napjaink egyformák, felgyorsul az egész folyamat.
