Hitek és tévhitek – Segítünk eligazodni a műszempillák rengetegében

A szem és a tekintet hangsúlyosabbá tétele mindig is fontos volt a modern ember számára. Legelőször az ókori Egyiptomban figyelhető meg a szemek kontúrozása – érdekes módon ekkor még a férfiak szokása volt ez – , majd a Római Birodalom előkelő hölgyei is szívesen árnyalták szemüket szénnel vagy különböző növényi kivonatokkal. Ezt követően egy hosszú szünet következett és az 1800-as évek közepéig más testrészek hangsúlyozása jött divatba.

„A 20. században készült legelső műszempillák hol máshol készülhettek volna, mint a filmgyártás fellegvárának számító Hollywoodban” – avat be minket a szakma rejtelmeibe Vad Júlia szempilla stylist. A Baalbek Stúdió oktatója jól ismeri a szakma történetét, miszerint Sheena Owen amerikai színésznő volt az első, akik nem a saját szempilláját rebegtethette a romantikus jelenetekben, bár akkoriban még egészen másként működött a pillaipar, mint ma.

David W. Griffith filmrendező sorsfordító elképzelését egy német parókakészítő valósította meg, természetes emberi haj felhasználásával olyan szempillasort készített, melyet a színésznők szemhéjára ragaszthatott. A hatás nem maradt el. Hollywoodban futótűzként terjedt az új divat, hamarosan hosszabbnál hosszabb és dúsabbnál dúsabb pillájú dívák mosolyogtak a filmvásznon. Mégis évtizedeknek kellett eltelnie, hogy egy egyszerű földi halandó is átélhesse a csábítás ezen új élményét.

Haj helyett divatba jöttek a selyem és a nerc pillák

Kezdetben még az egysoros, hajból gyártott műszempillákat preferálták, de hamarosan óriási változások következtek. A soros után jöttek a tincses pillák, melyeket még mindig a bőrhöz ragasztva viseltek a hölgyek, majd megjelentek a szálas variációk.

Néhány évtizede még meglehetősen vastag, negyed milliméter széles műszempillák voltak a piacon, ezek azonban minél sűrűbben voltak felhelyezve és minél hosszabbak voltak, annál nehezebbek is. Annak érdekében, hogy ne kölcsönözzön álmatag tekintetet a viselőjének, egyre vékonyabb pillák készültek.

Leggyakrabban selyem vagy nerc felhasználával gyártották ezeket. Vad Júlia szerint ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az állat szőréből egyenként válogatták ki a megfelelő darabokat, hanem a sterilizált szőrszálakat porrá őrölték és szintetikus anyaggal keverve a megfelelő formájúra öntötték.