Az első gondolat, ami mindenkinek eszébe jut
Egyik oldalról nyomasztó a felelősség súlya, az információ hiánya, másik oldalról ott vannak a kiemelten, pánikkeltés céljából hozott rettenetes példák.
Aztán ott az oltási határidő is, mint nyomasztó tényező. Ekkora nyomás alatt pedig nem lehet jó döntést hozni.
Az átlagember nem érti testének a működését, rálátása sincs a baktériumokra, vírusokra, gombákra, nem tanult sem élettant, sem járványtant – ami megértés szempontjából olyan létkérdés, mint a matekban a számok egytől tízig, azaz alap. Olvass még a témában
5 panasz, 5 gyógytea. Így főzz teát és gyógyulj természetesen
Mi történt, amikor megéreztél valamit és meg is történt?
„A szeretetet a teljesítményhez kötötték” – 10 dolog, amit a szülő nem ért, mert neki is rossz gyerekkora volt
Létezik gyermekkori pánikbetegség, és nem is ritka – Pszichológussal beszélgettünk
Az átlagember – mi mást tehet – mindent elhisz az orvosnak, mint szakembernek. Még akkor is, ha annak érvelése a józan paraszti ész törvényszerűségeit is megingatja.
A gyógyszergyárak nem szívjóságból, hanem üzleti megfontolásból fejlesztenek ki gyógyszereket, amik hatnak rád – persze nem biztos, hogy úgy, ahogy te szeretnéd. A HPV ellen szóló cikkek valóságtartalma a „csúsztatások” miatt megkérdőjelezhető.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





