– Apu ma sem fog hazajönni… – fészkelődött az ágyában Zsófi, inkább tényként megállapítva, semmint kérdezve.
– Nem. Ma sem fog. Mondtam már: külföldön dolgozik, s onnan nem jöhet haza minden este – válaszolta az édesanyja elszoruló torokkal.
– Ugye, ti is el fogtok válni, mint a Peti anyukájáék? – nézett riadtan a kislány.
Az anyját mellbe vágta a köntörfalazás nélküli kérdés.
– Mondok neked még egy mesét, hátha sikerül elaludnod– tért ki a válaszadás elől, s elővette a mesekönyvet. A kislány lehunyta a szemét – .. és boldogan éltek,amíg meg nem haltak – fejezte be az olvasást,betakargatta a kicsit, megsimogatta szőke fürtös buksiját, majd óvatosan az ajtó felé osont.
– De azért kéthetente én is láthatom, s elvisz majd az állatkertbe? – suttogta Zsófi elhaló hangon az anyja után.
– Persze. Biztosan így lesz – húzta be maga mögött az ajtót a nő, s zokogva roskadt a pici előszoba egyetlen székére. Elborzadva gondolt a rá váró megpróbáltatásokra, amelyekben csak egyetlen vigasza a kislánya marad. De miatta érdemes lesz tovább küzdenie.