– Te jó ég! Mi ez a penetráns illat nálatok?– kérdezte fanyalogva Éva, amikor belépett az iroda ajtaján.
– Nem tudom. Én nem is érzem… – tárta szét a karját értetlenül Zsófi, majd folytatta a gépelést.
Mit érdekli őt egy ilyen szuper finnyás nőszemély véleménye, aki még az ajtókilincset is csak papír zsebkendőn át hajlandó megfogni – van neki éppen elég baja. A kislánya lázasan fekszik a nagyinál, a férje már tíz napja vidéken maszekol, neki pedig halomban tornyosulnak az asztalán az elvégzendő feladatok, otthon pedig a mosatlan edények, és a szennyes ruhák. Olvass még a témában
Legszívesebben elmenekült volna az egész elől – de nem tehette. A devizahitellel kapcsolatos rossz döntésük évekig kísérteni fogja őket… már ha nem szeretnének földönfutóvá válni. „Nekem ne panaszkodj, lányom! Én már akkor is megmondtam, hogy ne menjetek bele, de az URADNAK új ház, új autó, plazmatévé kellett – 25 éves fejjel. Ilyen a kivagyiság! Mi apáddal egy életen át gürcöltünk, mire mindenünk meglett, de legalább nyugodtan hajtottam álmomra a fejem minden áldott este” – visszhangoztak most is fejében anyja dorgáló szavai. S végül is milyen igaza volt!
