A kifejezés főként a 2000-es évektől vált közismertté, amikor a szülőknek egyre több lehetőségük nyílt arra, hogy nyomon kövessék gyerekeiket. Hogy a lehetőségekkel ki mennyire él, egyénfüggő: van, aki önállóságra nevel a kezdetektől, van, aki mindent megcsinál a gyerek helyett, követi minden lépését, mindent megold helyette. A jó szándék vezérli természetesen, csak épp a túlféltésnek megvannak az árnyoldalai is.
Aki burokban nevelkedik, felnőttként önállótlan lesz, döntéseknél bizonytalan, önbizalma, problémamegoldó készsége nem fejlődik ki megfelelően.
Miért teszi ezt egy szülő, mi motiválja legbelül?
A szülői aggodalom normális jelenség, kezdetben pedig valóban szükség van rá, hogy a szülő a gyerek minden lépésénél jelen legyen és segítsen. A helikopter szülő nem tud kiszakadni ebből a szerepből, mindegy hány éves a gyereke, még mindig ellenőrzi, dönt helyette. A túlaggódás motiválja, amely pedig szorongásból táplálkozik. Nem akarja kudarcnak kitenni a gyerekét, nem akarja, hogy hibázzon, hogy a többiek bántsák. Pedig ezek a dolgok előbb-utóbb mindenkivel megtörténnek, ha nem gyerekként, majd akkor később, amikor már senki nem lesz ott, hogy megvédje.
Az ilyen helyzetekre fel kell készülni, méghozzá úgy, hogy már gyerekként önállóságot kapunk és a lehetőséget arra, hogy időnként megvívjuk a magunk harcát.
Ha viszont folyton kimentenek minket a rázós helyzetekből, ha megoldják helyettünk a nehezebb leckénket, kitalálják, hogy mit játsszunk, nem hagynak egyedül felöltözni, később nem engednek el a barátainkkal, akkor semmiféle lehetőségünk nem lesz, hogy tanuljunk, tapasztaljunk. Olvass még a témában
A szülői szorongás eredhet abból a belső feszültségből, hogy elég jó szülőnek érzi-e magát valaki. Mindenkinek megfordul ez a gondolat a fejében, aki gyereket nevel, de nem mindegy, mennyire szorongató, kényszeres ez az érzés.
