Te helikopter szülő vagy? Ezért fontos önállónak nevelni a gyereket

Te helikopter szülő vagy? Ezért fontos önállónak nevelni a gyereket

Címlap / Életmód / Család / Te helikopter szülő vagy? Ezért fontos önállónak nevelni a gyereket

A kifejezés főként a 2000-es évektől vált közismertté, amikor a szülőknek egyre több lehetőségük nyílt arra, hogy nyomon kövessék gyerekeiket. Hogy a lehetőségekkel ki mennyire él, egyénfüggő: van, aki önállóságra nevel a kezdetektől, van, aki mindent megcsinál a gyerek helyett, követi minden lépését, mindent megold helyette. A jó szándék vezérli természetesen, csak épp a túlféltésnek megvannak az árnyoldalai is.

Aki burokban nevelkedik, felnőttként önállótlan lesz, döntéseknél bizonytalan, önbizalma, problémamegoldó készsége nem fejlődik ki megfelelően.

Miért teszi ezt egy szülő, mi motiválja legbelül?

A szülői aggodalom normális jelenség, kezdetben pedig valóban szükség van rá, hogy a szülő a gyerek minden lépésénél jelen legyen és segítsen. A helikopter szülő nem tud kiszakadni ebből a szerepből, mindegy hány éves a gyereke, még mindig ellenőrzi, dönt helyette. A túlaggódás motiválja, amely pedig szorongásból táplálkozik. Nem akarja kudarcnak kitenni a gyerekét, nem akarja, hogy hibázzon, hogy a többiek bántsák. Pedig ezek a dolgok előbb-utóbb mindenkivel megtörténnek, ha nem gyerekként, majd akkor később, amikor már senki nem lesz ott, hogy megvédje.

jacoblund/istockphoto.com

Az ilyen helyzetekre fel kell készülni, méghozzá úgy, hogy már gyerekként önállóságot kapunk és a lehetőséget arra, hogy időnként megvívjuk a magunk harcát.

Ha viszont folyton kimentenek minket a rázós helyzetekből, ha megoldják helyettünk a nehezebb leckénket, kitalálják, hogy mit játsszunk, nem hagynak egyedül felöltözni, később nem engednek el a barátainkkal, akkor semmiféle lehetőségünk nem lesz, hogy tanuljunk, tapasztaljunk.

A szülői szorongás eredhet abból a belső feszültségből, hogy elég jó szülőnek érzi-e magát valaki. Mindenkinek megfordul ez a gondolat a fejében, aki gyereket nevel, de nem mindegy, mennyire szorongató, kényszeres ez az érzés. 

De mit tehetünk, hogy ne legyünk helikopter szülők?

Először is érdemes végiggondolni, mi váltja ki ezt a túlóvást. Kompenzálunk, mert velünk nem törődtek kellően annak idején és mi jobban akarjuk csinálni? Megfelelési kényszerünk van? Családi mintát követünk? Azáltal érezzük magunkat szeretve, hogy valakit ennyire függővé teszünk magunktól?

Mit tegyünk, ha észleljük magunkon a helikopter szülőség jeleit? Ne csináljunk meg mindent a gyerek helyett, még ha így egyszerűbb is nekünk, korának megfelelően vonjuk be az otthoni feladatokba. Tanítsuk önállóságra a kezdetektől. Egész kicsiként is segítsen elpakolni a játékait, kapjon egyszerűbb feladatokat. Magyarázzunk el neki mindent, engedjük megismerni a háztartási eszközöket, a ház körüli munkákat, a közlekedést, vásárlást, főzést. Hagyjuk kérdezni és próbálkozni, még ha ez időigényes is olykor.

Érdemes mindig szem előtt tartani, mi az, amit már maga is meg tud csinálni, ne gondoljuk tehetetlennek, ügyetlennek, mert akkor az is lesz. Nem kell élete végéig kiszolgálni, érte menni, követni minden lépését, de ha segítségre van szüksége, legyünk ott és tanulja meg, hogy bármit elmondhat nekünk és kérhet tőlünk, ha arra van szüksége.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

1 hozzászólás

  • Lőrincz Miklós
    2022.04.05., 09:06

    Ez túl szép volna… csak nem igaz. A szülő is ember, és nem válik a fiatal felnőttből azonnal szerető-óvó szülővé. Továbbra is ott vannak benne azok az önző tulajdonságok, amelyek saját személyét hivatottak megvédeni vélt, vagy valós külső támadásoktól, sértésektől. Automatikusan, ösztönösen működnek ezek, és gyakran nem tanítani akarja a gyermekét, hanem – miközben ő is, és a környezete is azt hiszi, szeretetből, nevelési szándékból teszi, mert úgy látják kívülről – csak mutatni akarja, hogy ő okosabb, bölcsebb. Reflexszerűen teszi, anélkül, hogy észre venné saját maga valódi motivációját cselekedetének.

    Válasz

Írj egy hozzászólást